— Ki tudja, mit hoz a jövő! — folytatta Gergő indulatosan. — Ha egyszer tartozásod keletkezik, és ráteszik a kezüket a lakásra? Ha az én nevemen van, legalább biztonságban lesz!
Eszter nem válaszolt azonnal. Öt év házasság után most először nézett rá úgy igazán. Mintha hirtelen lehullott volna valami fátyol a szeméről. A férfi, akit erősnek hitt, most gyengének tűnt. Befolyásolhatónak. Olyannak, akit könnyű irányítani.
— Nem — szólalt meg végül csendesen.
— Az mit jelent, hogy nem?
— Azt, hogy nem íratom át rád a lakást.
Gergő felpattant a kanapéról, mintha megcsípték volna.
— Ennyire nem bízol bennem? A férjed vagyok!
— Éppen ezért bízom benned — felelte nyugodtan Eszter. — De attól még nem fogom kockára tenni azt, ami az enyém.
A férfi dühösen kiviharzott, az ajtó csattanása visszhangzott a lakásban. Másnap pedig kezdetét vette az, amit Eszter már csak hadjáratként tudott emlegetni.
Zsuzsanna naponta felbukkant. Előzetes egyeztetés nélkül. A saját kulcsával nyitott be, mintha természetes lenne, hogy bármikor beléphet. A konyhában telepedett le, mint aki házigazda, és már kezdte is.
— Eszterkém, gondolkodtam — csilingelte mézes hangon. — Értelmes lány vagy. Tényleg nem látod, mennyire fontos egy fiatal házaspárnak a biztos háttér?
Eszter a mosogató fölé hajolva hallgatta, kezében csörgött a tányér.
— Nézd csak. A lakás papíron a tiéd. De ne adj’ isten történik veled valami… Gergő ott marad fedél nélkül! A saját férjed! Tudod, milyen életképtelen tud lenni nélkülem.
Eszter elzárta a csapot, megtörölte a kezét, és szembefordult vele.
— Zsuzsanna, ha velem bármi történne, a törvény szerint a férjem örököl. Tehát nincs mitől tartania.
Az anyósa ajka vékony vonallá szorult.
— A törvény… mindig ezzel jössz. És ha mégsem így alakul? Ha felbukkan valami távoli rokon? Jobb mindent előre bebiztosítani.
— Nincsenek rokonaim. Ezt pontosan tudod.
— Annál inkább! — csapta össze a kezét Zsuzsanna. — Minek neked ez a tulajdon? Nem vagy üzletasszony. Nem forgatsz milliókat. Egy egyszerű nő vagy. Gergőnek viszont szüksége van a biztos alapra. Ő a családfő.
Eszter ajkán halvány mosoly jelent meg.
— Egy családfő, aki az édesanyját küldi tárgyalni a saját lakásáról? Ne haragudj, de ez nem túl meggyőző.
Zsuzsanna arca megkeményedett.
— Figyelmeztetlek, Eszter. Most még szépen is lehet intézni. Később bonyolultabb lesz.
— Ez most fenyegetés volt?
— Ugyan már! — váltott hirtelen kedves hangra. — Én csak a javadat akarom.
Távozott, de a nyomás nem szűnt meg. Sőt, estére Gergő is rátett egy lapáttal.
Minden vacsora után ugyanarra terelődött a szó. Tulajdonjog. Átírás. Biztonság. Jövő. A még meg sem született gyerekek.
— Hiszen családot akarunk — mondta a plafont bámulva. — Mit mondasz majd nekik? Hogy nem bíztál az apjukban?
— Azt fogom mondani, hogy vigyáztam arra, amit a szüleim rám hagytak.
— Ez már nem a te múltad! — csattant fel. — Öt éve együtt élünk itt! Ez a mi otthonunk! A felújítást is én csináltam!
— Két törölközőtartót szereltél fel a fürdőben — válaszolta hűvösen Eszter. — A felújítást a saját megtakarításomból fizettem. Egyetlen forintot sem kértem tőled.