– El sem fogjátok hinni! – Emese majdnem kiejtette a mobilját a kezéből, úgy hadonászott vele izgatottan. – „Drága unokám, rád hagyom a legértékesebb kincsemet. A tálalószekrényben találod, egy kék ékszerdobozban. De egy szót se senkinek, főleg Zsuzsannának ne!”
– És fogalmad sincs, mire gondol? – kérdezte Balázs félvállról, miközben tovább töltögette a keresztrejtvényt, fel sem nézve.
– Sejtelmem sincs! – rogyott le Emese a székre, és tanácstalanul bámulta a kijelzőt. – Ilona mama elküldte ezt az üzenetet, aztán nyoma veszett. Két napja nem lehet elérni.
– Lehet, hogy csak lemerült a telefonja – vont vállat Balázs. – Nemrég kapta az új okostelefont, biztos még nem barátkozott meg a töltőjével.
– Balázs, te nem érted! – csattant fel Emese. – Ő ezt szándékosan csinálta. Ismerem. Imádja a rejtélyeket meg az ilyen kis családi játszmákat.
Ekkor kivágódott az ajtó, és berobogott a fiuk, a kamasz Márk.
– Anya! Apa! Ilona mama nekem is írt! El sem hiszitek!
– Hadd találjam ki – sóhajtott Emese. – Tálalószekrény, kék doboz?
– Dehogy! – vetette le magát Márk a kanapéra. – Azt írta, hogy a padlásfeljáró feletti tárolóban van egy piros doboz, abban rejtőzik valami fontos. És megkért, hogy senkinek se beszéljek róla. Különösen Gábornak ne!
Emese és Balázs összenéztek.
– Na szép – tette félre végre a rejtvényt Balázs. – Úgy tűnik, mama mindannyiunknak tartogatott valami „meglepetést”.
– És közben szépen egymásnak ugraszt minket – tette hozzá Emese. – Pont rá vall. Családi titkok, suttogások, tiltott információk…
A telefon ismét pittyent. Zsuzsanna üzent: „Emesém! Nem tudod, miért nem veszi fel anya? Küldött valami furcsa üzenetet…”
– Kezdődik – nyögte Emese. – Most mindenki hívogatni fog.
És valóban: a készülék azonnal csörögni kezdett. A kijelzőn Gábor neve villogott.
– Igen, Gábor… Nem, nem tudom, mire készül… Igen, nekem is írt… Nem, nem zöld bőröndről, hanem kék dobozról… Tessék? Júliának sárga ládáról?
Mire letette, teljesen összezavarodott.
– Mindenkinek üzent. Kivétel nélkül mindenkinek! És mindenkinek mást. Ráadásul mindenkinek megtiltotta, hogy beszéljen róla.
– És ő hol van? – kérdezte Márk.
– Pont ez az! – pattant fel Emese. – El kell mennünk hozzá. Most azonnal!
– Nem lenne jobb kivárni? – próbálta csillapítani Balázs. – Ha tényleg szándékos a dolog…
– Nem! Ha nem lépünk, estére az egész rokonság ott fog tolongani nála, és abból csak káosz lesz – hadonászott Emese.
– Örökösödési háború? – vigyorgott Márk.
– Valami olyasmi – sóhajtott az anyja. – Emlékszel, mi történt, amikor szét akarta osztani a családi receptjeit?
Balázs fintorogva bólogatott.
– Hogyne. Zsuzsanna még mindig sértve érzi magát, amiért a káposztás pite receptje jutott neki az almás helyett.
– Na látod! Most pedig dobozokról, ládákról meg bőröndökről van szó. Induljunk!
Ilona mama háza gyanús csendbe burkolózott, amikor megérkeztek.
– Furcsa – mormolta Emese, miközben a saját kulcsával kinyitotta az ajtót. – Ilyenkor mindig üvölt a tévé a sorozatai miatt.
Bent minden pedánsan rendezett volt: makulátlan nappali, csipketerítők a fényes bútorokon, porcelán elefántok sorakoztak katonás rendben a polcokon.
– Mama! – kiáltotta Márk. – Ilona mama!
Semmi válasz.
– Rendben – indult határozottan a háló felé Emese. – Megnézem bent, ti addig…
A mondat félbeszakadt. Az ágyon egy levél hevert, Ilona mama jellegzetes, kacskaringós kézírásával:
„Drágáim! Ne aggódjatok, kutya bajom. Hajnalka barátnőmnél vagyok a vidéki házában, ott nincs térerő. Egy hét múlva jövök. Ui.: Remélem, mindenki megkapta az üzenetemet. Ui.2.: Eszetekbe ne jusson keresgélni nélkülem! Szeretettel: mama.”
– Ezt direkt csinálta – roskadt le Emese. – Teljesen biztos.
Ebben a pillanatban megszólalt a csengő. Az ajtóban Zsuzsanna állt, egy hatalmas táskával.
– Ó, ti is itt? Én csak… épp erre jártam…
Alig telt el pár perc, máris megérkezett Gábor is.
– Én meg kenyérért indultam, aztán gondoltam, benézek…
– Másik kerületbe jársz friss zsemléért? – szúrta oda Márk.
Fél órán belül szinte az egész família összegyűlt. Mindenki úgy tett, mintha véletlenül toppant volna be, ám a tekintetek rendre a tálalóra, a szekrényekre és a felső tárolókra siklottak.
– Jó – állt a szoba közepére Emese. – Beszéljünk őszintén. Kinek mit írt mama?
Néhány másodpercig senki sem szólt. Aztán Zsuzsanna törte meg a csendet:
– Nekem egy zöld ékszerdobozt említett a gardróbban…
– Nekem meg egy pirosat a tálalóban! – vágott közbe Júlia.
– Egy pillanat! – emelte fel a kezét Gábor, hogy csendre intse a társaságot, és rendet tegyen a kialakuló zűrzavarban.