„…ma először gyújtottuk be a tűzhelyet az új lakásban. Ákos egész nap fel-alá rohangál a szobák között, és azt kiabálja, hogy ennél csodálatosabb otthon nincs a világon. Talán igaza van. A falakon még friss festékszag ül, a sarkokban finom porréteg, mégis… van itt valami megfoghatatlan. Nem a kályha melege ez, hanem valami mélyebb, belülről áradó.”
Gergő óvatosan vette kézbe a füzetet, mintha törékeny kincset tartana.
— Ezt… szabad? Beleolvashatok?
— Persze — bólintott Lilla halkan. — Időről időre én is előveszem őket. Főleg, amikor nehezebb napjaim vannak. Benne van az egész életük. Az örömök, a veszteségek. Apa első iskolanapja. Az én születésem. Anya betegsége… és te is.
— Én? — kapta fel a fejét Gergő.
Lilla lapozott néhány oldalt, majd megállt.
— „Ma Lillám bemutatta a választottját. Rendes fiúnak tűnik, tiszta tekintettel. És ami a legfontosabb: úgy néz a lányomra, ahogyan kell. Nem a lakást méri fel, nem az autót, hanem őt magát látja. Csak azt kívánom, hogy ez a mai, vagyon utáni hajsza ne változtassa meg. Őrizze meg az emberségét.”
Gergő lassan összecsukta a naplót. Hosszú ideig nem szólt.
— Ugye nem fogom cserbenhagyni? — kérdezte végül alig hallhatóan. — Hitt bennem… és én majdnem…
— Nem hagysz cserben senkit — vágott közbe Lilla, és visszatette a füzetet a dobozba. — Legfeljebb eltévedtél egy kicsit. Ez bárkivel megtörténhet. Az számít, hogy időben észrevedd.
Gergő hirtelen felnézett.
— Márk megtarthatja a nagy előléptetését. Tudod, ma láttam egy kávézóban. Egyedül ült, olyan arccal, mintha citromba harapott volna. És mi meg itt…
— Itt élünk — mosolyodott el Lilla. — Igazán élünk. Nyikorgó parkettával, régi vezetékekkel, és olyan szomszédokkal, akik még azt is meghallják, ha tüsszentünk. De ha lebetegszel, biztosan áthoznak egy fazék húslevest. És ha öröm ér, velünk nevetnek.
A lépcsőház felől ekkor hangos szóváltás szűrődött be. Lilla kikukkantott az előszobába.
— Úgy hallom, Benedek bácsiéknál van valami.
— Ilyenkor este? — csodálkozott Gergő.
— A fia, Marcell érkezett haza. Emlékszel? Az esküvőnkön végig Dórával táncolt.
Az ajtón túl Benedek bácsi izgatott hangja csendült fel:
— Fiam, miért mennél Győrbe? Mi dolgod ott? Itt megvan a vállalkozásod, a kuncsaftjaid…
Lilla sóhajtott.
— Marcell régóta a fővárosba készül. Azt mondja, itt kevés a lehetőség, nagyobbat kell álmodni.
Gergő elgondolkodva nézett a feleségére.
— Tudod… bennem is felmerült egyszer. Felajánlottak egy pozíciót a győri központban. Igaz, alacsonyabbról kellett volna indulnom, de hosszabb távon…
— És erről nem is szóltál? — Lilla egy lépést hátrált.
— Sejtettem, hogy nem akarnál menni. A lakás miatt, az emlékek miatt… De most már látom, hogy nem csak erről van szó.
Odakintről Marcell hangja csattant:
— Apa, nem tölthetem az egész életemet egy kisvárosban számítógépeket javítva!
— És mi baj a kisvárossal? — érkezett a nyugodt válasz. — Itt ismerjük egymást. Itt vannak a gyökereink.
Lilla és Gergő összenéztek.
— Furcsa, nem? — jegyezte meg Lilla. — Mindenki rohan valahová, mintha a boldogság máshol várná.
Gergő a konyhába ment, és felrakta a vizet forrni.
— Mi lenne, ha maradnánk? Végleg. Gyereket nevelnénk itt, áthívnánk a szomszédokat, szilveszterkor az udvaron ünnepelnénk…
— Komolyan mondod?
— Teljesen. Emlékszel, amikor tavaly Botond bácsi jégpályát csinált a ház mögött? Mindenki segített: ki slaggal, ki lapáttal.
— Te három estén át locsoltad a vizet munka után — nevetett Lilla. — Aztán a környék összes gyereke ott csúszkált.
— Pont erről beszélek. Egy menő lakóparkban minden ajtó zárva. Udvarias köszönések, de mögötte semmi kapcsolat.
A lépcsőházból ekkor már békülékenyebb hangok hallatszottak; úgy tűnt, apa és fia dűlőre jutott.
— Figyelj — fordult vissza Gergő —, mi lenne, ha felújítanánk? Nem azért, hogy eladjuk, hanem magunknak. Korszerű, de otthonos. Te úgyis tele vagy ötletekkel.
Lilla arca felragyogott.
— Rengeteg tervem van! A régi bútorokat is át lehetne alakítani. Új tapéta, melegebb fények…
— A balkonra pedig szigetelés kerülhetne. Régóta tervezem.
— És ültethetnénk virágokat, mint a nagymamád idejében!
Ekkor csengettek. Az ajtóban Benedek bácsi állt.
— Ne haragudjanak a késői zavarásért. Marcell végül úgy döntött, marad. Itt indítana gyerekeknek programozó tanfolyamot. Nem tudnának ajánlani egy megbízható ingatlanközvetítőt?
Gergő és Lilla egyszerre pillantottak egymásra.
— Tudunk — felelte Gergő. — De nem lakáseladásra, hanem irodabérlésre. Holnap átküldöm a számát.
— Nagyon hálás vagyok! — mosolyodott el a szomszéd. — Azt hittem, a fiatalok mind elvágyódnak. Jó látni, hogy vannak, akik értékelik, ami itt van.
Amikor az ajtó becsukódott mögötte, Lilla átölelte a férjét.
— Eszembe jutott valami. Mi lenne, ha mi is belevágnánk a saját vállalkozásunkba? Te mindig önállóságra vágytál, én pedig segíthetnék a tervezésben.
— Itt, a környéken?
— Miért ne? Annyi új ház épül. Szükség lesz felújításra, lakberendezésre. Nekem már most vannak visszatérő megrendelőim, te pedig értesz az értékesítéshez.
Gergő elmerengve bólintott, és lassan mosoly jelent meg az arcán, mintha először látná tisztán, milyen jövő bontakozhat ki előttük ezen a régi, mégis otthonos helyen.