Réka családjában sosem emelték fel a hangjukat – a kiabálást ízléstelennek tartották. Az édesapja, Gábor, a műszaki egyetem idős statikaprofesszora, elég volt, ha a szemüvege fölött rátekintett valakire, és még a legszemtelenebb hallgató is elszégyellte magát. Az édesanyja, Krisztina, egész életében egy laboratóriumot vezetett, ahol a sterilitás alapkövetelmény volt; ezt a makulátlan rendet otthon és az erkölcsi kérdésekben is ugyanígy megkövetelte.
Réka sok mindent örökölt tőlük. Harminckét évesen egy tekintélyes ingatlanügynökség vezető jogászaként dolgozott. A háta mögött „Jégkirálynőnek” nevezték, mert a legelmérgesedettebb vagyonmegosztási perekben is rezzenéstelen arccal érvelt. Az élete pontos menetrend szerint haladt: munka, edzés, esti olvasás – minden kiszámítható rendben.
Aztán belépett az életébe Márk.
Ugyanabban az irodaházban dolgozott, a hitelosztályon. Közvetlen természetű, mindig mosolygó férfi volt, aki készségesen Réka mellé szegődött, amikor a nő késő este, tíz után hagyta el az épületet. Fél év elteltével Márk előállt a házasság gondolatával, de feltételt is szabott.
– Réka, el kellene látogatnunk anyához. Tudod, Erika erős egyéniség, a régi vágású asszonyok közül való. De biztos vagyok benne, hogy meg fog kedvelni. Csak… próbálj meg kicsit közvetlenebb lenni, rendben?
A bemutatkozásra Réka egy éjfekete, letisztult szabású ruhát választott, nyakában visszafogott gyöngysorral. A kezében kézműves tortát vitt, valódi tejszínből, valamint egy csokor krémszínű, súlyos rózsát. A tökéletességre törekedett, ahogy mindig.
Erika a kétszobás panellakás ajtajában fogadta őket. A lakásban nehéz szag terjengett: sült zsír és fertőtlenítő éles keveréke.
– Na végre – vetette oda köszönés helyett, és futó pillantással végigmérte Rékát. – A virágot tedd egy vödörbe, a fürdőben találsz egyet. A tortát meg… a bolti édességet nálunk nem szokás megenni. Tele vannak mindenféle tartósítószerrel.