A második nap éles csörömpöléssel indul a konyhából.
Réka még a haját sem tudta rendbe tenni, amikor riadtan odasiet. Az ajtóban megtorpan: Erika már tetőtől talpig felöltözve, gondosan kifestve áll a szekrények előtt, és módszeresen pakolja ki a polcokat, mintha leltárt tartana.
– Ó, Rékám! – csap fel vidáman, miközben előveszi az ünnepi étkészletet. – Arra gondoltam, miért ne hívnánk át ma Anikót és Zoltánt? Olyan közel laknak! Meg Emesét és Márkot is. Csináljunk egy igazi családi vacsorát!
Réka gyomra összerándul. Az órára pillant: alig múlt tíz. Nyolc emberre főzni estére azt jelenti, hogy egész nap a tűzhely mellett állhat.
– Erika… esetleg halaszthatnánk? – próbálja óvatosan. – Nem biztos, hogy mindennel elkészülök.
– Ugyan, drágám, dehogynem! – vág közbe az anyós, és már rendezi is a tányérokat. – Majd ellátlak tanácsokkal. Van egy kiváló almás kacsareceptem. Bár a sütőd kissé furcsán működik, de majd megoldjuk.
A nappaliból közben harsog a televízió. Balázs elnyúlva fekszik a kanapén, csatornáról csatornára kapcsolgat, mintha nem is érzékelné, hogy a hangerő betölti az egész lakást.
Réka gépiesen nyitja ki a hűtőt, veszi elő a hozzávalókat, amikor Gábor álmosan belép.
– Jó reggelt – nyom puszit az anyja arcára, majd feleségére sandít. – Mi ez a felfordulás?
– Édesanyád meghívta a fél rokonságot estére – feleli Réka, és érzi, hogy alig tudja fékezni a hangját. – Nyolcan lesznek.
– Anya, biztos, hogy ez jó ötlet? – kérdezi bizonytalanul Gábor. – Réka így is elfárad…
– Ugyan, fiam! Mikor gyűlik össze így a család? – tárja szét a karját Erika. – Már mindenkit értesítettem, úgy örültek!
A fazék hangosan csapódik a tűzhelyre. Gábor összerezzen, de inkább hallgat.
Négy órával később a kacsa már a sütőben pirul, a saláták majdnem elkészültek. Réka a mosogató fölé görnyed, előtte edények tornyosulnak. A forró víztől kipirosodott a keze, a dereka sajog, a fejében lüktet a zajtól. Balázs időközben „ellenőrzés” címén eltüntette az egyik saláta felét, mondván, meg kell kóstolni, nem lett-e túl sós.
Amikor estefelé végre kisurran az erkélyre pár percre, hogy levegőt vegyen, Gábor követi.
– Miért vagy egész nap ilyen borús? – kérdezi halkan.
Réka lassan felé fordul. Belül valami megfeszül és elpattan.
– Elegem van, Gábor – mondja csendesen, de a hangja kemény. – Egész nap robotolok, főzök, takarítok, és senkinek egy köszönöm sincs. Ez az én otthonom, vagy csak egy háztartási alkalmazott vagyok benne?
– Nem rosszindulatból csinálják – toporog zavartan a férfi. – Anyu ilyen, tudod jól…
– Pontosan tudom. Azt is, hogy te sosem szólsz nekik, hogy legalább egy kicsit vegyenek figyelembe engem.
A nappaliból Erika csilingelő nevetése hallatszik, majd bútorok súrlódása a parkettán, mintha épp átrendezné a helyiséget a maga elképzelése szerint. Réka ujjai görcsösen szorulnak az erkély korlátjára, és érzi, hogy ez az este még csak most kezdődik igazán.