— Mindig csak felfújod az árakat — legyintett Gábor ingerülten. — Anya beszélt a teremvezetővel, elmondta, hogy évfordulót tartunk. Kapunk kedvezményt, a piát is bevihetjük saját beszerzésből. Ötvenezerből simán kijövünk, még marad is. Csak azért mondod ezt, mert nem te rendezed az egészet.
Felkapta a táskát, benne a konyhai robotgéppel.
— Na, léptem. Este későn érek haza, segítek anyának a lapokat kinyújtani. A te menő gépeddel ez gyerekjáték, pár perc az egész. Leshetnél tőle egy kis háziasszonyi tudományt!
Az ajtó csattanva zárult mögötte.
A konyhapulton ott tátongott az üres hely, ahol eddig a fényes, piros készülék állt. Eszter végighúzta ujját a sima felületen. A sértettség egy pillanatra belenyilallt, aztán hűvös számítás váltotta fel.
— Ötvenezer… persze — suttogta alig hallhatóan.
Elővette a telefonját, megkereste a névjegyek között: „Benedek – üzletvezető, Sáfrán”. Mielőtt meggondolhatta volna magát, gyorsan bepötyögte az üzenetet:
„Szia Benedek! A 25-i foglalás a Szabó néven fut, a férjem intézte. Fontos: az én, mint menütervezőnek járó 50%-os céges kedvezményt ne érvényesítsétek. Teljes áron számoljátok a külsős vendégeket, és a dugódíjat is a maximum szerint kérlek.”
Szinte azonnal rezgett a készülék.
„Rendben, Eszter. Várunk a menübemutatón, minden a legszebb lesz. Ui.: a férjed próbált alkudozni a teremhasználaton, de udvariasan elutasítottuk. Találkozunk.”
Eszter ajkán lassú mosoly jelent meg. Az üres foltra a pulton letett egy pohár bort. A bosszú nemcsak hidegen jó — hanem tételes számlával az igazi.
A „Sáfrán” félhomállyal, nehéz bársonyfüggönyökkel és diszkrét zongoraszóval fogadta az érkezőket. A tizenöt főre terített, hosszú asztal körül egyre hangosabb lett a társaság; az első fogások után már-már ünnepi eksztázis lengte be a levegőt.
Esztert a sor legszélére ültették, a pezsgős vödör mellé. Olyan szerep jutott neki, mint valami távoli rokonnak, akit kegyből hívtak meg, hogy lássa, miként mulat az „igazi” família. Csendben figyelte, ahogy a fehér kesztyűs pincérek elegánsan tálalják a következő fogást.
Benedek bácsi — tekintélyes termetű férfi, aki szerint „aki nem volt katona, az nem férfi” — már három előételt eltüntetett, és most a langyos rostélyossal, karamellizált körtével díszített salátát kanalazta lelkesen.
— Na, ez igen! — dörögte, és szalvétával törölte zsíros ajkát. — Ilyen húst kell enni! Omlik szét a szádban. Nem kell rágni, mint valami gumitalpat. Nem olyan, mint az a cipőtalp, amit múltkor sütöttél a telken, Gábor! Vagy azok a… mik is… véres cafatok, amiket a feleséged szeret.
Villájára tűzött egy szaftos falatot, amelyről balzsamecetes-trüffelolajos öntet csorgott vissza a tányérra.
— Tanuljatok, fiatalok! Ez a színvonal! Kinga, minden elismerésem! Látszik a tapasztalat, a régi iskola!
Kinga, az anyós, szinte ragyogott a dicsérettől. Méltóságteljesen biccentett, mintha természetes volna az ováció.
— Egyél csak, Benedek, ne szerénykedj! — trillázta, majd diadalmas pillantást vetett Eszterre. — A teljes menüt személyesen hagytam jóvá. Háromszor jöttem be, még a séfet is helyretettem. Megmondtam: semmi divatos nyers marhaság! Semmi vér! Rendes, átsült ételt kapjanak az emberek! Úgyhogy összekapták magukat.
Eszter a vizespohár pereme mögé rejtette halvány mosolyát. Az anyósa olyan meggyőzően adta elő a történetet, hogy talán maga is elhitte. A konyhába természetesen be sem tehette a lábát. A „Sáfrán” szigorú technológiai előírásokkal dolgozott; minden gramm és minden perc precízen meghatározott volt. Az asztalon lévő hús alacsony hőfokon, vákuum alatt készült — azt a módszert Eszter vezette be az elmúlt két hónapban. Belül rózsaszín maradt, de a tompa fényben ezt senki sem vette észre; a vajpuha állagot pedig egyszerűen tökéletes átsütésnek könyvelték el.
Gábor oldalról meglökte.
— Látod? — sziszegte a fülébe, apró nyálcseppeket fröcskölve. — Benedek bácsi elégedett, mindenki jóízűen eszik. Ha rajtad múlna, most valami „al dente” tésztát tolnánk, félig nyersen, aztán köpnék ki az emberek. Szégyen lenne.
Azzal a borosüveg felé nyúlt, hogy töltsön magának, miközben Eszter rezzenéstelen arccal figyelte, hogyan készül újabb pohárral ünnepelni azt a lakomát, amelynek valódi árát még egyikük sem sejtette.