— Nem, Tamás. Ezt te indítottad el abban a pillanatban, amikor eldöntötted, hogy jogod van hozzá — mondta Orsolya halkan, de kérlelhetetlenül.
A férfi tett egy lépést felé.
— Nem látod át. Sarokba voltam szorítva. Domonkos nyomott, anya sírt, minden rám szakadt egyszerre.
— És én mi vagyok szerinted? — Orsolya enyhén felvonta a szemöldökét. — Egy bútordarab? Kényelmes, csendes, félretolható?
— Nem akartalak belekeverni…
— Megloptál — vágta rá pontosan, szinte tárgyilagosan. — Ezt így hívják.
Tamás arca elsápadt.
— A rendőrségre nem mész.
— Nem — bólintott Orsolya. — Elég annyi, hogy most elmész. És nem jössz vissza többé.
— Orsi…
— Ennyi volt — kinyitotta az ajtót. — A beszélgetés véget ért.
Van, amikor a válás nem lezárás, hanem visszatérés önmagunkhoz.
Az eljárás gyorsan lezajlott. Nem voltak jelenetek, sem alkudozás. Tamás Szilágyi némán aláírt mindent, vitatkozás nélkül. Látszott rajta, hogy belátta: nincs mit cserébe felajánlania.
— Lehettél volna engedékenyebb — jegyezte meg búcsúzóul.
— Engedelmes voltam — felelte Orsolya. — Az sokkal többet árt.
A tárgyalás után kilépett az utcára. A hó ropogott a talpa alatt, a levegő hideg volt és tiszta. Régóta először nem érezte azt, hogy bárki kihasználná.
Pár hónappal később hallotta a híreket. Ismerősökön keresztül, ahogy mindig.
Erzsébet Gál eladta a lakását, kisebbe költözött. Domonkos Kozma megint „terveken dolgozik”. Tamás velük él, dolgozik, törleszt. Lassan. Az arcáról nem tűnik el a fáradtság.
Orsolya végighallgatta, majd bólintott.
— Logikus — mondta. — Mindenki ott kötött ki, ahová tartott.
Este hazament. A saját otthonába. Levette a kabátját, felkapcsolta a villanyt, vizet tett fel a teának. Egy átlagos este volt. Feszültség nélkül. Mások terhei nélkül.
Néha a legérettebb döntés az, ha kimondjuk a „nem”-et, és nem kérünk érte bocsánatot.
Leült a kanapéra, felnyitotta a laptopot, és üzent a barátnőjének:
— Képzeld, a válás utáni élet halkabb lett. És ebben a csendben van valami felszabadító.
Becsukta a gépet, elmosolyodott.
December a végéhez közeledett. Az év is.
És hosszú idő után először a jövő nem ijesztette meg.
Mert végre az övé volt.