A két egyenruhás fiatal rendőr lustán végigmérte a termet. Erika abban a pillanatban teljesen átalakult: az előbbi dühöngő, fenyegető nőből megtört, szenvedő áldozat lett.
– Végre, hogy ideértek! – csattant fel színpadias kétségbeeséssel. – Ő az a diák! Ellopta a pénzemet, és még tagad is. Az apja meg fedezi. Vigyék be mindkettőjüket, majd az őrsön kiderül az igazság!
Az egyik járőr elővette a jegyzettömbjét, és higgadt hangon kérdezett:
– Asszonyom, nyugalom. Pontosan mi tűnt el, és mikor?
Erika épp válaszolni akart, amikor kivágódott az ajtó. Gergő Ignác lépett be rajta, teljes díszben, vállán a rangjelzéssel. Tekintete kemény volt és kérlelhetetlen – az a fajta, amitől még a rutinos bűnözők is elnémulnak. Mögötte a sápadt igazgató sietett be, láthatóan idegesen.
A két rendőr azonnal vigyázzba vágta magát.
– Ezredes úr!
– Pihenj – morogta Gergő, majd rám pillantott, és alig észrevehetően biccentett. – Mi folyik itt? Jelentést kérek.
Erika megdermedt. Pontosan tudta, mit jelent, ha egy ezredes személyesen jelenik meg egy iskolai lopás miatt. Ez nem hétköznapi ügy.
– Ezredes úr… – kezdte, de a hangja megremegett. – Márk Smirnov eltulajdonította a pénzemet. Csak egy percre hagytam el a termet…
– Van kamera a folyosón? – szakította félbe Gergő, rá sem nézve.
– Igen, az előtérben – felelte halkan az igazgató.
– Akkor nézzük meg.
A laptopot behozták az osztályba. A felvétel kristálytisztán mutatott mindent.
10:15 – Márk belép az osztályba az osztálykönyvvel a kezében.
10:16 – Negyven másodperc múlva kijön. A keze üres, a járása nyugodt.
10:40 – A takarítónő bemegy, felmos, majd távozik.
11:00 – Erika visszatér.
– Negyven másodperc – jegyezte meg Gergő szárazon. – Ennyi idő alatt bejön, leteszi a naplót, megtalálja más táskájában a pénztárcát, kiveszi a bankókat, visszateszi a tárcát. Elég gyors fiú. Vagy talán tárva-nyitva volt a táskája?
– Be volt húzva! – tiltakozott Erika. – Cipzárral!
– Akkor még kevésbé életszerű. Történt motozás?
– Én… megnéztem a hátizsákját… – hátrált az asztal felé.
– Önbíráskodás – állapította meg Gergő hűvösen. – Most hivatalosan vizsgáljuk át. Őrmester, legyenek tanúk.
Mindent átnéztek. Márk táskáját, zsebeit, még a pad alá is benéztek. Semmi.
– Nos, tanárnő – fordult Erika felé az ezredes. – A fiúnál nincs pénz. Elmenni nem tudott, hiszen egy órán át itt tartotta. Elrejteni sem lett volna ideje. Most következzen az ön táskája.
– Miért? – szorította magához a ridikült. – Hiszen mondtam, eltűnt!
– Hogy kizárjunk minden lehetőséget. Az alaptalan vádét is. Kérem.
Vonakodva az asztalra tette a fekete műbőr táskát, amelynek füle már megkopott.
Az egyik rendőr sorra pakolta ki a tartalmát: rúzs, kulcscsomó, papír zsebkendő, egy üres pénztárca.
– Látják? Nincs benne semmi – tárta szét a karját Erika.
Gergő azonban kézbe vette a táskát, alaposan szemügyre vette, majd megforgatta.
– És ez itt? Egy belső zseb a bélésben.
– Az tönkrement! – legyintett gyorsan Erika, de a tekintete idegesen cikázott. – A cipzárja rossz, régóta nem használom. Oda nem lehet semmit tenni.
– Majd meglátjuk – felelte nyugodtan az ezredes.
Megfogta a cipzár húzóját. Nehezen indult, az anyag is beleakadt. Úgy tűnt, valóban szorul. Gergő erősebben meghúzta.
A cipzár élesen felsírt, és a zseb feltárult.