Eszter csillogó szemmel lépett Rékához.
— Réka, egyszerűen ragyogsz! — lelkendezett. — Ez a ruha elképesztően jól áll!
— Tényleg, mintha rád öntötték volna — helyeselt Vivien is. — Balázs igazán szerencsés férj.
Balázs szája mosolyra húzódott, de a tekintete hideg maradt.
— Igen, szerencsés vagyok — jegyezte meg fanyar éllel. — Kár, hogy a külső nem mindig jár együtt kifogástalan természettel.
Réka arcába forróság szökött. Pontosan úgy, ahogy annyiszor korábban: egy odavetett megjegyzés, gondosan időzítve, közönség előtt.
— Ugyan, Balázskám, ne légy ilyen szemérmes — szólt közbe Hajnalka mézes hangon. — Réka remek háziasszony. Bár néha talán túl sok figyelmet fordít magára.
Eszter és Vivien gyors pillantást váltottak. A levegő mintha hirtelen sűrűbbé vált volna a nappaliban.
Nyolc óra körül már vagy tízen gyűltek össze. Szomszédok, Balázs kollégái a feleségeikkel, távolabbi rokonok. Réka szinte suhanva járt közöttük, figyelt, hogy senki pohara ne maradjon üresen, és minden tányérra jusson az ételekből. Tökéletes vendéglátó volt, ahogyan mindig.
— Réka, te valóságos csodatevő vagy — dicsérte Kinga, a szomszédasszony. — Hogy bírsz el mindezzel egyszerre?
— Balázs igazán aranyat érő feleséget talált — tette hozzá az egyik kolléga hangosan. — Manapság ritka az ilyen.
Balázs elégedetten húzta ki magát.
— Igyekeztem jól „kinevelni” — mondta félmosollyal. — Bár bevallom, nem mindig egyszerű kezelni az erős személyiséget.
Réka letette az asztalra az újabb tál ételt, és egy pillanatra a férjére nézett. Huszonhárom év. Ennyi ideje hallgatta ezeket a finomnak álcázott szúrásokat, a mások előtt elejtett megalázó félmondatokat. Eleinte azt hitte, csak összecsiszolódás kérdése. Aztán megszületett Nóra, és minden energiája a lányukra irányult. Dolgozott, vezette a háztartást, nevelte a gyereket. Balázs pedig… kritizált. Mindig talált valamit, ami nem volt elég jó.
— Ja, egyébként — szólalt meg hirtelen — várunk még valakit. Meghívtam egy kolléganőmet is.
Réka meglepődött. Erről nem esett szó korábban. De csak bólintott.
Tíz perc múlva megszólalt a csengő. Balázs szinte sietve indult ajtót nyitni. A folyosóról élénk hang hallatszott:
— Dóra, gyere csak be, ne szerénykedj!
A nappaliba egy huszonöt év körüli nő lépett. Szőke haj, feltűnően telt ajkak, rövid ruha és magas sarkú. Mozdulataiban volt némi kihívó magabiztosság, mégis érződött rajta egy bizonytalanság is — mintha minden erejével bizonyítani akarna.
— Hadd mutassam be — mondta Balázs kissé izgatottan. — Ő Dóra, az új titkárnőnk. Rendkívül tehetséges.
A lány kacér mosollyal fordult felé.
— Köszönöm, Balázs — búgta. — Igazán sokat segít nekem.
Réka figyelmesen szemlélte a jelenetet. Dóra tekintete csillogott, amikor Balázsra nézett, a férfi pedig láthatóan élvezte a figyelmet. A kép hirtelen éles lett. Minden a helyére került.
— Réka — nyújtotta a kezét a lány. — Boldog születésnapot! Balázs olyan sokat mesél önről.
— Köszönöm — felelte hűvösen. — Érezze magát otthon.
Az este hátralévő részében Réka akaratlanul is őket figyelte. Dóra szinte Balázs oldalához tapadt: nevetett a tréfáin, csodálattal hallgatta a történeteit, időnként könnyedén megérintette a karját. A férfi pedig szinte kivirult ettől a rajongástól.
— Balázs, maga hihetetlenül okos — csacsogta a lány. — Annyit tanulok magától.
— Ugyan, Dórácska — legyintett álszerényen. — Az ember tapasztalata csak az évek során gyűlik össze.