Réka a hálószoba tükrével szemben állt, és ujjai lassú mozdulattal igazították meg a frizuráját. Negyvenöt éves lett – az a kor, amikor egy nő vagy beletörődik mindenbe, vagy új fejezetet nyit az életében. Tenyerével végigsimított az arcán, és megállapította, hogy a szeme sarkában megbújó apró ráncok alig észrevehetők. Jól tartotta magát. A rendszeres edzések, a tudatos étkezés és a gondosan kiválasztott kozmetikumok meghozták a hatásukat. A szomszédasszonyok irigykedve figyelték, a barátnők tanácsokat kértek tőle. Balázs azonban mintha észre sem vette volna mindezt.
— Réka, még meddig készülsz ott bent? — szólt ki ingerülten a konyhából. — Egy óra múlva itt vannak a vendégek, te meg csak illegeted magad!
A nő ajka megfeszült. Mindig ez volt a forgatókönyv. Egy hónapon át egy ujjal sem segített az ünnepség előkészítésében, most pedig még szemrehányást is tesz. Kilépett a szobából, kezében az új ruhával: sötétkék darab volt, amely finoman követte az alakját.
— Balázs, legalább most segítenél? A saláták nincsenek kész, az asztal sincs megterítve.
A férfi a fotelben ült, telefonját bámulva, és még csak rá sem nézett.
— Ugyan már, megoldod. Te vagy itthon a háziasszony.
Ebben a pillanatban megszólalt a csengő. Réka sóhajtott. Szinte biztos volt benne, hogy Hajnalka érkezett. Az utóbbi hónapokban az anyósa szinte naponta felbukkant náluk, mintha Balázs külön megbízta volna, hogy figyelje minden lépését.
— Nyisd ki — morogta a férfi anélkül, hogy elszakadt volna a kijelzőtől.
Hajnalka úgy lépett be, mintha az a lakás az ő tulajdona lenne. Hetvenévesen is éles tekintettel figyelt, és szinte szenvedélye volt, hogy mindenbe beleszóljon.
— Rékám, drágám — mérte végig kritikusan. — Ez új ruha? Nem túl hivalkodó ez már ebben a korban?
A nő gyomra összerándult. Már az első mondat. Mindig így kezdődött. Mégis erőt vett magán, és udvarias mosolyt erőltetett az arcára.
— Jó estét, Hajnalka. Fáradjon be.
Balázs végre felemelte a fejét.
— Anya, pont jókor jöttél. Réka teljesen feleslegesen idegeskedik.
— Nem csoda — vágta rá Hajnalka. — Káosz van a lakásban, az asztal sincs kész, ő pedig a tükör előtt pózol.
Réka mély levegőt vett. Huszonhárom év házasság alatt megtanulta, hogyan ne reagáljon az efféle megjegyzésekre. Mindig Nórára gondolt. A lányuk azonban már felnőtt, másik városban dolgozott, saját életet épített. Miért is tűr még mindig?
— Kimegyek a konyhába — mondta halkan.
A következő órában szinte megállás nélkül dolgozott. Zöldségeket aprított, tálakat rendezett el, előételeket melegített. Balázs időnként benézett, de nem azért, hogy segítsen, hanem hogy hibát keressen.
— Az orosz hússaláta elég ízetlen lett — jegyezte meg, miután belekóstolt.
— Talán egy kis majonéz még kellene bele — tette hozzá Hajnalka, természetesen szakértő hangon.
Réka szótlanul folytatta a munkát. Különös nyugalom telepedett rá. Mintha kívülről szemlélné a jelenetet: egy nő ide-oda rohan a konyhában, ünnepet készít elő, amit senki sem értékel, és egy otthonban él, ahol folyton kisebbítik.
Este hétkor megérkeztek az első vendégek. Réka barátnői, Eszter és Vivien léptek be elsőként, hangos örömmel ölelve át az ünnepeltet. Lelkesedve dicsérték a megjelenését és a ruháját, szinte beragyogták a teret a kedvességükkel, mit sem sejtve arról a feszültségről, amely nem sokkal korábban még a falak között vibrált.