Az efféle járművekre mondják, hogy igazi „tankok” – nem kérkedésre valók, hanem azok használják, akiknek nincs szükségük bizonygatni az erejüket.
A vezetőoldali ajtó kinyílt, és Réka édesapja, Gergő lépett ki. Magas termetű férfi volt, deres haját rövidre nyírva viselte, tekintete keményen, mégis higgadtan fürkészett. Nem ünneplőbe öltözött, hanem egy jó szabású zakót vett fel farmerrel – egyszerű, de minőségi darabokat. Utána kiszállt Kinga is, letisztult szabású, visszafogott eleganciájú ruhában.
Emese ajka gúnyos mosolyra húzódott. A fejében gondosan felépített jelenet – amelyben ő a nagyasszony, a többiek pedig alázatos szereplők – szemmel láthatóan repedezni kezdett.
— Csak bérelték, ugye? — jegyezte meg epésen. — Egy kis porhintés a látszat kedvéért. Zoltán, menj már eléjük! Ne ácsorogj ott, mint egy karó!
A vendégeket nem a főépületbe kísérték, hanem a nyári konyhába, amely inkább hasonlított egy személyzeti melléképületre. Az asztalra szerényen került néhány hidegtál, gyümölcs és olcsó ital. Emese egész viselkedésével azt sugallta: ennyi jár nektek.
— Foglaljanak helyet — intett a fonott székek felé. — Elnézést a puritán körülményekért, de úgy gondoltuk, ez közelebb áll az önök világához.
Gergő lassan végigmérte a helyiséget. Tekintete súlyosan megállapodott Emesén, majd Zoltánon. Márk apja hirtelen elsápadt, és ideges mozdulattal vízért nyúlt.
— Köszönjük a szívélyes fogadtatást — mondta Gergő csendesen, rekedtes hangon. — Nekünk nem az számít, milyen a szék, hanem az, kik ülnek körülötte.
— Milyen találó! — mosolygott Emese túl édesen. — Na és meséljenek, hogy áll a termés? Szép lett a krumpli? Mi ilyesmit nemigen fogyasztunk, diétázunk. Szakácsunk van, az alapanyagokat Olaszországból hozatjuk.
— Nem zöldségtermesztéssel foglalkozunk — javította ki udvariasan Kinga. — Dísznövénykertészetünk van. Parkokba, közterekre, tájépítészeti projektekhez nevelünk növényeket.
— Nahát, kertészek! — kacagott fel Emese. — Igazán hasznos mesterség. Akkor talán vethetnének egy pillantást a rózsáimra is. Sárgulnak a levelek, nem jövök rá az okára. Adhatunk majd maguknak egy kis műtrágyát útravalónak.
Réka ujjai megfeszültek a villán.
— Nem trágyáért jöttünk, Emese asszony — mondta határozottan. — Az esküvőről szeretnénk beszélni.
— Esküvő? — Emese teátrálisan tágra nyitotta a szemét. — Drágám, miféle esküvő? Márk hajlamos az elragadtatásra, de azért ő is tudja, hogy különböző társadalmi körökből jöttök. Nem mindenki illik mindenkihez. Nem fogom hagyni, hogy a családunk szintje csorbuljon.
Márk felpattant.
— Anya, ezt azonnal hagyd abba!
— Ülj le! — csattant fel Emese. — Érted dolgoztam évekig, éjszakákat virrasztva, hogy mindened meglegyen, hogy emberhez méltó életet élj! És te most mindezt félredobnád egy… — a hangja remegett a felháborodástól, a levegő pedig egyre feszültebbé vált a szobában.