Réka előre sejtette, hogy ebből a látogatásból aligha sül ki bármi jó. Emese már napok óta lázas készülődésben volt: érkeztek a leendő veje szülei.
— Kicsim, csak annyit kérnék, szólj a szüleidnek, hogy a cipőt az ajtóban vegyék le — csengett Emese hangja, amelyet gondosan csomagolt aggódó kedvességbe. — Intarziás tölgyparkettánk van, kézzel rakott darab. Nálatok vidéken… hát tudod. Ott azért más a sár.
Réka némán bólintott. Az olcsó ballonkabátja zsebében idegesen gyűrögetett egy nedves törlőkendőt. Legszívesebben sarkon fordult volna, de Márk ujjai erősen kulcsolódtak az övéi közé. A fiú tenyere izzadt és forró volt — ugyanúgy tartott az anyjától, mint ő.
— Anya, hagyd már abba. Gergő bácsi és Kinga néni rendes emberek.
— Ugyan, kérlek! — Emese megigazította hibátlan frizuráját. — Rendesek. Gazdálkodók! Megkértem a személyzetet, hogy a nyári konyhában terítsenek. Ott legalább jár a levegő, és… talán praktikusabb is. Az étkezőben csehszlovák porcelán van, még összetörnék ügyetlenségből. Kellemetlen lenne.
Márk arca megfeszült, mintha válaszolni készülne, de végül hallgatott. Az apja, Zoltán, a nappali egyik mély foteljében ült, tabletet tartva a kezében, és úgy tett, mintha tőzsdei adatokat böngészne. Valójában csak menekült a helyzet elől. Ebben a házban annyi beleszólása volt a dolgokba, mint egy állólámpának.
Réka állatorvosként dolgozott a járási rendelőben. Márkkal egészen hétköznapi módon találkoztak: a fiú behozta a dobermannját, amelynek csúnyán felhasadt a mancsa. Meglepően közvetlen volt, nyoma sem annak a fennhéjázásnak, amit az ember várna valakitől, aki olyan autóval jár, amelynek az ára felér egy komplett klinika teljes felszerelésével.
— Ne az alapján ítélj — mondta egyszer, amikor Réka a magas kerítéssel körbevett villára pillantott. — Ez nem az én világom. Ez az anyám birodalma.
Emese „birodalma” a kilencvenes évek zavaros időszakában emelkedett fel. Senki sem tudta biztosan, honnan indult a tőke, amellyel az autószalon-hálózatot felépítette, de suttogták, hogy az alapokat nem pusztán beton és acél tartja, hanem mások keserűsége is.
Pontban öt órakor egy autó gördült a kovácsoltvas kapu elé. Emese látványosan az ablakhoz lépett, kezében egy pohár száraz vörösborral.
— Na lássuk, mivel érkeznek. Remélem, nem egy traktort állítanak rá a gyepre.
A mondat félbeszakadt a száján. Nem rozoga terepjáró vagy olcsó taxi kanyarodott be az udvarra. A kavicságyon mélyen morajlott egy hatalmas, matt fekete SUV, amely komótosan megállt a lépcső előtt. Nem vadonatúj darab volt, de abból a fajtából, amelyről első pillantásra látszik: nem hivalkodásra, hanem komoly erőre tervezték.