– …és ha erre sem vagy képes, hogy Rékát a család részeként elfogadd, akkor talán ideje lenne másik otthont keresned magadnak.
Ildikó arca egy pillanat alatt elsápadt.
– Ki akarsz tenni a saját anyádat? – kérdezte remegő hangon.
– Nem elzavarni akarlak – felelte Márk higgadtan. – Azt kérem, hogy tartsd tiszteletben a családomat. Ha ez nem megy, akkor valóban jobb, ha külön élünk.
– Nórához megyek! – csattant fel az anyja. – Ő legalább nem fordít hátat az édesanyjának!
Azzal kiviharzott a szobából, és úgy csapta be maga mögött az ajtót, hogy beleremegtek az ablakok. Márk lassan visszaült az ágy szélére, és a kezébe temette az arcát.
– Bocsáss meg – mondta fáradtan. – Ezt már régen meg kellett volna lépnem.
– Szereted az édesanyádat – válaszoltam csendesen. – Ez természetes.
– Téged is szeretlek – húzott magához. – És nem fogom többé hagyni, hogy bántson.
Másnap Ildikó látványosan, sértődött méltósággal kezdte összepakolni a holmiját. Minden mozdulata azt sugallta, hogy ő az áldozat. Nóra egy vadonatúj autóval érkezett érte – úgy tűnt, az aktuális vállalkozása most valóban jövedelmező.
– Ne hidd, hogy ezt valaha elfelejtem – sziszegte Ildikó, amikor elhaladt mellettem. – Ha majd pénz nélkül maradtok, hozzám ne forduljatok!
– Megoldjuk – feleltem nyugodtan.
Amikor mögöttük bezárult az ajtó, különös csend telepedett a lakásra. Nem volt több feszültség, nem volt leselkedő kritika a levegőben. Márk átölelt.
– Szerinted jól tettem?
– Úgy viselkedtél, ahogy egy férjnek kell – mondtam. – Kiálltál a családodért.
Eltelt egy hónap. Az új projekt teljesen magával ragadott. Ritka kéziratokat digitalizáltunk, interaktív kiállításokat terveztünk – szakmailag kihívást jelentett, de minden percét élveztem. A fizetésem valóban a háromszorosára nőtt, így most már egyedül is fedezni tudtam a közös kiadásainkat.
Márk közben állásinterjúkra járt, önéletrajzokat küldött szét. Többször elutasították, de nem tört meg. A fordulat váratlanul érkezett: felhívta a volt kollégája, Benedek.
– Márk, emlékszel a régi neurális hálózatos projektünkre? – kérdezte izgatottan. – Megmutattam egy befektetőnek, és teljesen odavan érte. Pénzt tenne a fejlesztésbe. Benne vagy?
– Hogyne lennék! – ragyogott fel Márk arca. – Mikor találkozunk?
Egy héten belül céget alapítottak. A befektető komolyan gondolta: jelentős tőkét biztosított, irodát szerzett nekik. Márk újra lelkes volt, ötletektől pezsegve járt haza esténként.
Ildikó ezalatt egyszer sem jelentkezett. Láttam, hogy Márkot bántja a hallgatás, még ha nem is beszélt róla. Váratlanul azonban Nóra keresett meg.
– Réka? Én vagyok… Találkozhatnánk?
Egy kávézóban ültünk le. Nóra arca fáradtnak tűnt, szeme alatt sötét karikák húzódtak.
– Köszönöm, hogy eljöttél – kezdte, miközben a szalvétát gyűrögette. – Anyáról szeretnék beszélni.
– Történt valami? – kérdeztem óvatosan.
– Egy hónapja nálam lakik, és… elviselhetetlen – sóhajtott. – Mindenbe beleszól. Figyeli, hova megyek, mit csinálok, kritizálja a döntéseimet, még az üzletembe is bele akar szólni.
Hallgattam, hagytam, hogy kiöntse a szívét.
– Most kezdem érteni, min mentetek keresztül – folytatta. – Azt mesélte, hogy ti kitettétek. De ismerem az eszközeit. Mi történt valójában?
Röviden elmondtam a vitát. Nóra keserűen felnevetett.
– Pont erre számítottam. Velem is ugyanazt csinálja. A férjemet alkalmatlannak nevezi, szerintem rosszul vezetem a vállalkozást, a barátaim csak kihasználnak – sorolta.
– Miért mondod ezt el nekem? – kérdeztem egyenesen.
– Mert… bocsánatot szeretnék kérni – sütötte le a szemét. – Mindig anya mellé álltam. Elhittem, amit rólad mondott. Most már látom, hogy egyszerűen nem tudja elfogadni: felnőttünk.
– Szeret titeket – mondtam halkan. – Csak nem tudja jól kimutatni.
– Ez a szeretet megfojt – rázta a fejét. – Kezdek félni hazamenni. Attól rettegek, mikor talál újabb hibát bennem. A férjem már a válást emlegeti, mert nem bírja tovább.
Nem tudtam mit felelni. Ugyanaz a történet ismétlődött, csak most Nóra volt a célpont.
– Tudom, nincs jogom kérni, de… beszélnétek vele? – nézett rám könyörgőn. – Hiányzik neki Márk, állandóan a fényképét nézegeti.
– Ezt neki kell eldöntenie – válaszoltam. – De elmondom neki, amit mondtál.
Este mindent elmeséltem Márknak. Sokáig hallgatott, majd mély levegőt vett.
– Sejtettem, hogy így lesz – mondta fáradtan. – Anya nem tud úgy létezni, hogy ne irányítson valakit.
– Talán mégis fel kellene hívnod – vetettem fel óvatosan.
– Minek? Nem fog megváltozni.
– Lehet, hogy nem – feleltem. – De az édesanyád. És szeret téged, még ha ezt a szeretetet gyakran rossz formában is mutatja meg. Talán egy beszélgetés segítene tisztábban látni mindkettőtöknek.
Márk elgondolkodva nézett maga elé, mintha először mérlegelné komolyan ezt a lehetőséget.