…nem is köszöni meg soha!
Ildikó arca eltorzult a dühtől, és hirtelen felém lendítette a kezét. Reflexből kaptam el a csuklóját, mielőtt elérhetett volna.
– Ezt még csak meg se próbálja – mondtam halkan, de határozottan.
– Te… te… – kapkodta a levegőt, szinte fuldokolt az indulattól. – Én kiraklak ebből a lakásból! Márk azonnal el fog válni tőled, ha megtudja, hogyan beszéltél velem!
– Tegyen egy próbát – feleltem jéghidegen, majd elengedtem a kezét. – Kíváncsi vagyok, kit választana.
Sarkon fordultam, bementem a hálóba, és becsaptam magam mögött az ajtót. A mellkasom úgy emelkedett-süllyedt, mintha lefutottam volna egy maratont. Négy év házasság alatt egyszer sem emeltem fel a hangom Ildikóra. Mindig igyekeztem elsimítani a konfliktusokat, lenyelni a sértéseket, csak hogy béke maradjon. Most viszont elszakadt bennem valami.
Körülbelül egy órával később meghallottam, hogy Márk hazaért. A konyhából beszűrődött a hangjuk – anyja természetesen azonnal panaszáradatba kezdett. Már épp felkészültem a legrosszabbra, amikor Márk fáradt, de határozott hangja közbevágott:
– Anya, most ne. Szétreped a fejem.
Nem sokkal később benyitott a hálóba, és kimerülten leült mellém az ágy szélére.
– Ne haragudj a reggeliért – sóhajtotta. – Egyszerűen túl sok volt egyszerre.
– Tudom – bújtam hozzá. – Mi lesz a többiekkel?
– Teljes a káosz. Mindenki értetlenül áll előtte. Rengeteg munkánk ment kárba – rázta meg a fejét. – Azt mondták, a hét végére le kell zárni mindent.
– Találsz majd mást – jelentettem ki meggyőződéssel. – A város egyik legjobb fejlesztője vagy.
– Most mindenhol leépítenek – felelte csüggedten. – És ott a lakáshitel… a te fizetésed önmagában kevés lesz.
– Vállalok pluszműszakot a könyvtárban. És keresek mellékest is – fordítást, szerkesztést. Két nyelven beszélek, csak akad valami.
Márk elmosolyodott, a tekintete megtelt melegséggel.
– Nem tudom, mihez kezdenék nélküled.
Ebben a pillanatban kivágódott az ajtó, és Ildikó viharzott be.
– Márk, azonnal hallgasd meg, mit művelt a feleséged!
– Anya, kértelek, hogy most ne – felelte fáradtan.
– De igenis tudnod kell! – csattant fel. – Megsértett engem! Nórát is! Azt állította, hogy ellopom a pénzedet!
– Ilyet nem mondtam – válaszoltam nyugodtan. – Csak azt, hogy Nóra a te keresetedből kap támogatást.
– Az közös családi vagyon! – csapta össze a kezét Ildikó. – És különben is, ha Márk munka nélkül maradt, ideje ésszerű döntéseket hozni. Adjátok el a lakást, fizessétek ki a hitelt, a maradékból pedig béreljetek olcsóbb helyet.
– Tessék? – Márk hitetlenkedve nézett rá. – Ezt komolyan gondolod?
– Miért ne? – tette csípőre a kezét. – Állás nélkül nem fogjátok bírni a törlesztőt. Jobb most lépni, mint amikor már csúszásban vagytok.
– A lakást nem adjuk el – mondtam határozottan.
– Téged senki sem kérdezett! – vágta rá. – Erről a fiam dönt!
– Rékának igaza van – szólalt meg váratlanul Márk. – Ez az otthonunk. Nem eladó.
– Otthon? – nevetett fel gúnyosan Ildikó. – Nélkülem az önerőre sem lett volna pénzetek!
– Vissza fogjuk fizetni – felelte Márk higgadtan. – Amint új munkám lesz.
– Miből, ha nincs állásod? – húzta össze a szemét.
Ekkor megcsörrent a telefonom. Eszter volt az, a könyvtár igazgatója.
– Réka, fantasztikus hírem van! Emlékszel a digitális archívum pályázatára? Megnyertük! A vezetőség azt szeretné, ha te irányítanád a projektet.
– Komolyan? – kérdeztem döbbenten.
– Igen. A fizetésed a háromszorosára nőne, és még teljesítménybónusz is járna. Vállalod?
– Természetesen!
Amikor letettem, csend telepedett a szobára.
– Mi történt? – kérdezte Márk.
– Engem bíztak meg a ritka könyvek digitalizálásának vezetésével. A bérem majdnem annyi lesz, mint a tied volt.
– Ez elképesztő! – ölelt magához. – Nagyon büszke vagyok rád!
– Ugyan már, könyveket szkennelni nem nagy ügy – legyintett Ildikó.
– Anya, elég! – emelte fel a hangját Márk. – A feleségem előléptetést kapott, te pedig még örülni sem tudsz neki?
– Örülök én, csak aggódom – váltott hangnemet. – Mi van, ha ez csak ideiglenes? Ha a támogatást nem hosszabbítják meg?
– Három évre szól a pályázat – feleltem. – Ennyi idő alatt Márk biztosan talál munkát.
– És ha mégsem? – erősködött.
– Fogok – mondta Márk határozottan. – És tudod mit, anya? Elegem van abból, hogy mindenbe beleszólsz. Ez a mi életünk, a mi döntéseink.
– Az anyád vagyok! Jogom van aggódni!
– Aggódni igen. De irányítani minket és megalázni Rékát nincs – állt fel Márk. – És ha nem tudod…