Gergő riadtan ült fel az ágyban, mellkasát kapkodó levegő rázta, homlokáról jeges veríték csorgott végig. Már megint ugyanaz az átkozott álom. Valaha csak ritkán tért vissza, mostanra azonban makacsul beköltözött az éjszakáiba, és nem eresztette.
Lassan kikászálódott az ágyból, és a konyha felé indult. A csap alá tartott pohárba vizet engedett, majd remegő kézzel felhajtotta, mintha ezzel leöblíthetné magáról a múltat. Az évek során mindent kipróbált, hogy megszabaduljon a visszatérő rémképtől, de semmi nem hozott valódi enyhülést. Az álom nem volt más, mint figyelmeztetés arra, amit fiatalkorában tett.
Alig múlt húsz, amikor az eset történt. Tele volt önbizalommal, vakmerőséggel, és úgy hitte, sérthetetlen. Egy átmulatott éjszaka után – amikor egy klubban hajnalig ittak és táncoltak – két lánnyal indult tovább egy tópartra, hogy ott folytassák a bulit. Könnyednek és gondtalannak tűnt minden. Aztán amikor pirkadni kezdett, és ideje volt visszaindulni a városba, Gergő a volán mögé ült.
Az autó szinte repült a külvárosi úton, sorra hagyta maga mögött a ritkás forgalmat. A nap első sugarai áttörtek a fák lombján, a szemből érkező járművek száma pedig egyre nőtt. Gergő feje lüktetett az italtól és a kialvatlanságtól.
Hogy rövidebb úton érjen be, letért egy keskeny, falun átvezető útra. Ott pillantotta meg az öreg Ladát, amelyben egy férfi és egy kislány ült. A fehér hajszalagok alapján a gyerek iskolás lehetett. Gergőnek úgy tűnt, a sofőr bizonytalanul halad, ezért úgy döntött, megelőzi.
– Mit tötyörészik ez, mintha krumplit szállítana? – morogta félhangosan, és rálépett a gázra.
A Lada is gyorsított, mintha nem akarná elengedni. Gergő gúnyosan elmosolyodott.
– Nagy versenyző, mi?
Határozott mozdulattal kezdte meg az előzést. Már majdnem visszasorolt, amikor a másik autó hirtelen megbillent, lecsúszott az út szélére, majd megpördülve egy fának csapódott. A visszapillantó tükörben még látta az ütközést.
Fékcsikorgás hasított a levegőbe. Gergő megállt, és hátrapillantott. A motorháztető alól füst tört elő. A férfi a kormánynál mozdulatlanul feküdt – egyetlen pillantás elég volt, hogy tudja, nincs életben. A kislány viszont kétségbeesetten rángatta a beszorult ajtót, sikoltozott, miközben a lángok egyre közelebb kúsztak.
Gergő ujjai elfehéredtek, úgy markolta a kormányt. Senki sem volt a közelben. A rettegés és a józan ész viaskodott benne. Egy másodpercig még habozott, aztán hirtelen elrántotta a kormányt, és gázt adva elhajtott a helyszínről.
A kép éveken át kísértette.
Eleinte a rémálmok szinte felemésztették. A munkába menekült, hogy ne kelljen gondolkodnia, de amikor ez sem segített, orvoshoz fordult. A felírt gyógyszerek tompították a lelkiismerete hangját, de teljesen elhallgattatni nem tudták. A jelenet újra és újra visszatért – különösen mostanában, amikor úgy érezte, mindent elért, amire valaha vágyott.
A falióra ötöt ütött. Gergő fáradtan végigsimított az arcán, majd feltette a vizet forrni. Átfutott az agyán, hogy ma korábban bemegy az éttermébe. Az előző napi elszámolásokban furcsa eltéréseket vett észre.
Valaki valószínűleg meg akarta csapolni a kasszát. Ez bosszantotta. Nem fukarkodott a fizetésekkel, mégis állandó volt a fluktuáció. Az étteremben kemény tempót diktáltak, ugyanakkor a hely népszerűsége vitathatatlan volt – estéről estére telt házzal működött.
Amikor megérkezett, a bejáratnál egy csinos fiatal nő álldogált. Amint észrevette Gergőt, kissé zavarba jött.
– Elnézést, még nem nyitottunk ki – jegyezte meg a férfi, miközben végigmérte.
A lány elmosolyodott, és az arcán halvány gödröcske jelent meg.
– Tudom – felelte. – Itt dolgozom felszolgálóként.
Gergő felnevetett.
– Szép kis tulajdonos vagyok, ha már az alkalmazottaimat sem ismerem fel. De majd bepótoljuk.
A lány meglepetten nézett rá, ő pedig belépett az ajtón. Útközben azon kapta magát, hogy a gondolatai a pincérnő körül forognak. Volt a tekintetében valami különös komolyság, mintha mélyebb történetet rejtene. Közelebbről megnézve rájött, alig lehet több huszonöt évesnél. Fiatal, friss, vonzó.
Gergő sosem csinált titkot abból, hogy szívesen udvarolt a nála dolgozó nőknek. Az éttermi munka kimerítő volt, de a csinos felszolgálók társaságáról nem mondott le. Ez a lány pedig kifejezetten felkeltette az érdeklődését. Érdemesnek tűnt arra, hogy közelebbről is megismerje.
Harminchét évesen még távol állt az öregkortól. Ennek ellenére családja nem volt, és eddig úgy alakította az életét, hogy komolyabb kötöttségek nélkül éljen – ám hogy ez meddig maradhat így, abban maga sem volt egészen biztos.