Zsuzsanna Katona egy pillanatig hallgatott, mintha rendezné a gondolatait, majd lassan megszólalt.
— Az elmúlt napokban sok minden átfutott a fejemen — mondta csendesen. — Ilona beszélt velem, meg mások is… és rá kellett jönnöm, hogy tévedtem. Nagyon is.
Balázs és Orsolya ösztönösen egymásra néztek. Ilyen mondatokra egyikük sem számított tőle.
— Rettenetesen féltem attól, hogy elveszítelek, fiam — folytatta Zsuzsanna Katona. — Te vagy az egyetlen gyermekem. Az egész életemet köréd építettem… és amikor te beléptél az életébe, Orsolya, bennem pánik tört ki. Attól tartottam, hogy többé nem számítok majd.
— Anya, ez sosem volt kérdés — válaszolta Balázs halkan. — Mindig fontos maradsz.
— Most már értem. De akkoriban… úgy éltem meg, mintha elfordulnál tőlem. És harcolni kezdtem ellenetek. Ostobán, sértően. Ugye, belátjátok, mennyire rossz út volt?
Kesernyés mosoly futott át az arcán.
— Van egy régi ismerősöm, Hajnalka. Az ő fia is megnősült évekkel ezelőtt. Folyton azt mondogatta nekem, hogy hagyjam élni a fiatalokat, ne avatkozzak bele mindenbe. Én pedig lenéztem érte, azt hittem, közömbös anya. Közben meg… bölcsebb volt nálam. Jó a kapcsolata a menyével, az unokái rajonganak érte.
Zsuzsanna Katona Orsolyára emelte a tekintetét.
— Szeretném, ha megbocsátanál nekem — mondta őszintén. — Borzalmasan viselkedtem veled. Tárgyként beszéltem rólad, megaláztalak, megsértettelek… ma már szégyellem magam emiatt.
Orsolya zavartan összekulcsolta a kezét. Három év fájdalma és feszültsége után nehéz volt azonnal hinni ebben az átalakulásban.
— Nem tudom, mit mondjak — vallotta be végül. — De megértem, hogy félt. Talán én is így reagáltam volna az ön helyében.
— Ne mentegetsz — rázta meg a fejét Zsuzsanna Katona. — A hibák az enyémek. És szeretnék bocsánatot kérni mindkettőtöktől. Ha hajlandók vagytok adni egy es সুযোগt, igyekszem másképp viselkedni.
— Természetesen, anya — Balázs felállt, és magához ölelte. — Egy család vagyunk.
Az asszony könnyei utat törtek, ahogy fiába kapaszkodott.
— Annyira féltem, hogy elveszítelek…
— Senki nem veszít el senkit — szólalt meg Orsolya, miközben ő is felállt, és óvatosan Zsuzsanna Katona vállára tette a kezét. — Csak időre volt szükség, hogy megtanuljunk együtt létezni.
Az anyós könnyes szemmel nézett rá.
— Rendkívül jó ember vagy, Orsolya. Őszintén örülök, hogy Balázsnak ilyen társa lett.
Sokáig ültek így hármasban: teát ittak, beszélgettek, és először hosszú évek óta nem neheztelés és vádaskodás töltötte meg a szobát, hanem óvatos béke.
— Ami az utazásotokat illeti — jegyezte meg később Zsuzsanna Katona —, menjetek csak nyugodtan. Rátok fér a kikapcsolódás. Én addig szemmel tartom a lakást, meglocsolom a növényeket is, ha kell.
— Nagyon köszönjük — mosolygott Balázs.
Az asszony ekkor a táskájához nyúlt, és elővett egy borítékot.
— Ezt pedig fogadjátok el — mondta. — A nyaralásra.
— Anya, erre igazán nincs szükség — tiltakozott Balázs, de Zsuzsanna Katona felemelte a kezét.
— Dehogynem. Tekintsétek bocsánatkérésnek. Meg… esküvői ajándéknak. Tudom, kissé megkésve.
A borítékban ötvenezer forint lapult.
— Ez túl sok — mondta Orsolya meglepetten.
— Nem az — felelte határozottan. — Ti annyit visszafizettetek nekem korábban a lakás miatt… Szeretném, ha tiszta lappal indulnánk. Ne legyen köztünk több elszámolnivaló.
Miután Zsuzsanna Katona elment, Balázs és Orsolya még sokáig összebújva ültek a kanapén.
— Még mindig nem hiszem el, hogy ez megtörtént — suttogta Orsolya.
— Én sem — vallotta be Balázs. — De jó érzés. Megkönnyebbülés.
— Gondolod, hogy tényleg változni fog?
— Nem tudom biztosan. De megpróbálja. Nekünk pedig adnunk kell neki erre lehetőséget.
Orsolya bólintott.
— Talán… meghívhatnánk egyszer egy hétvégére. Amikor visszatérünk.
Balázs meglepetten nézett rá.
— Komolyan gondolod?
— Igen. Igyekszik. És végül is… a családunk része.
Balázs gyengéden megcsókolta.
— Köszönöm. A türelmedet. És azt, hogy sosem kényszerítettél választásra.
— Sosem tennék ilyet — válaszolta Orsolya. — Csak azt akartam, hogy kölcsönös tisztelet legyen.
— És most már van.
— Közösen értük el — javította ki mosolyogva.
Három nappal később Törökországba utaztak. A reptéren Zsuzsanna Katona búcsúztatta őket, házi süteményt csomagolt, és kissé bátortalanul, de őszinte öleléssel köszönt el Orsolyától.
— Jó pihenést nektek — mondta meghatottan. — Vigyázzatok egymásra.
A repülő felszállásakor Orsolya az ablakon át figyelte, ahogy a táj egyre kisebb lesz, és arra gondolt: néha egy komoly válság kell ahhoz, hogy az emberek valódi családdá váljanak. És arra is, hogy a tiszteletet nem lehet kierőszakolni — csak kiérdemelni. Mindkét oldalról.