— …és te egy idegen nő kedvéért fordulsz ellenem…
— Orsolya nem idegen — vágott közbe Balázs feszes hangon. — Ő a feleségem. És ha ezt nem vagy hajlandó elfogadni, akkor… őszintén sajnálom.
Zsuzsanna Katona nem felelt. Szótlanul sarkon fordult, és határozott léptekkel az ajtó felé indult. A küszöbnél azonban még egyszer visszanézett, tekintete kemény volt és sértett.
— Meg fogod ezt bánni, Balázs — mondta hidegen. — Amikor majd elhagy téged — mert el fog, ebben biztos lehetsz —, akkor ne hozzám gyere könyörögni!
Az ajtó dörrenve csapódott be mögötte.
Balázs és Orsolya mozdulatlanul álltak a konyha közepén. A csend szinte nyomasztó volt, mintha mindketten próbálnák feldolgozni, ami az imént történt.
— Köszönöm — szólalt meg végül Orsolya halkan.
Balázs magához húzta, átölelte, és erősen szorította, mintha ezzel akarná megvédeni mindattól, ami kint maradt az ajtó mögött.
— Sajnálom, hogy eddig vártam — mondta fojtott hangon. — Csak… nehéz volt. Mégiscsak az anyám.
— Tudom — felelte Orsolya, és a vállára hajtotta a fejét. — De már kezdtem azt hinni, hogy soha nem állsz majd ki értem.
— Mindig melletted voltam — válaszolta Balázs. — Csak féltem megbántani őt. Egyedül nevelt fel, rengeteget áldozott…
— Ez igaz — mondta Orsolya nyugodtan. — De attól még nincs joga irányítani az életedet. Jogod van saját családhoz, saját döntésekhez.
Balázs lassan bólintott.
— Talán most történt meg először, hogy tényleg nemet mondtam neki — ismerte be. — Nem lehet örökké az ő szabályai szerint élni.
A következő napok furcsán csendben teltek. Zsuzsanna Katona nem jelentkezett, ami tőle szokatlan volt. Máskor naponta többször is telefonált, ellenőrizte, mit csinál a fia, hová megy, kivel találkozik.
— Nem kéne felhívnom? — vetette fel Balázs a harmadik napon. — Hátha történt vele valami…
Orsolya határozottan megrázta a fejét.
— Ez tipikus érzelmi zsarolás — mondta. — Azt várja, hogy megijedj, és bocsánatot kérve rohanj hozzá.
— De mi van, ha rosszul van?
— Ha baj lenne, már rég telefonált volna — felelte Orsolya tárgyilagosan. — Az anyád nem az a típus, aki csendben szenved.
Az ötödik napon mégis érkezett hír Zsuzsanna Katonáról — közvetve. Balázst Ilona Balog, a nagynénje hívta fel.
— Balázskám, mi történt nálatok? — kérdezte aggódva. — Zsuzsi teljesen össze van törve, egész nap sír!
— Ilona néni, ezt ő maga idézte elő — válaszolta fáradtan Balázs. — Ultimátumot adott: vagy ő, vagy a feleségem. Mit tehettem volna?
— Talán lehetett volna finomabban is… — bizonytalankodott a nő. — Hiszen egyedül nevelt fel.
— Hálás vagyok neki ezért — mondta Balázs. — De ez nem jelenti azt, hogy az egész életemet az ő utasításai szerint kell élnem.
Ilona Balog sóhajtott.
— Nem rosszból csinálja. Csak fél, hogy elveszít téged. Egyetlen gyereke vagy.
— Nem veszít el — felelte Balázs határozottan. — De el kell fogadnia, hogy van feleségem. És hogy tisztelettel kell bánnia vele.
— Beszélek vele — ígérte a nagynéni. — De te is gondold át, nem lenne-e jobb kibékülni. Mégiscsak az anyád…
A beszélgetés után Balázs hosszú ideig ült némán.
— Lehet, hogy nekem kéne lépnem először? — kérdezte Orsolyát.
— És akkor mi változna? — kérdezett vissza Orsolya. — Te bocsánatot kérsz, ő eljátssza a sértettet, aztán minden kezdődik elölről. Újra beleszól az életünkbe, engem bánt, téged irányít.
— De ő az anyám…
— Nem azt kérem, hogy szakíts vele — mondta Orsolya csendesen. — Csak azt, hogy tiszteljen engem. Ez tényleg túl nagy kérés?
Balázs megrázta a fejét.
— Nem. Igazad van. Ha most meghátrálunk, semmi sem fog megváltozni.
Eltelt egy hét. A nyaralásig három nap volt hátra, Balázs és Orsolya épp csomagoltak. Hosszú idő óta először érezték úgy, hogy fellélegezhetnek, megszabadulva az állandó anyósi kontrolltól.
Ekkor megszólalt a csengő.
Az ajtóban Zsuzsanna Katona állt — de nem az a magabiztos, harcias asszony, akit megszoktak. Megtörtnek és megöregedettnek tűnt.
— Bejöhetek? — kérdezte halk hangon.
Balázs tétován félreállt. Orsolya a hálószobából lépett ki, és megtorpant, amikor meglátta az anyósát.
— Beszélni szeretnék — mondta Zsuzsanna Katona, és hangjából most először hiányzott az ellenségesség. — Mindkettőtökkel.
A nappaliba mentek. Zsuzsanna Katona leült a fotelbe, ujjait összekulcsolta a térdén.