A feleség akaratlanul fültanúja lett a férje és az anyósa éjszakai beszélgetésének, és másnap hajnalban elhatározta, hogy összecsomagol.
Nóra arra riadt fel, hogy suttogás szűrődik be a konyha felől. Az éjjeliszekrényen álló óra 1:30-at mutatott. A sötétben fekve próbálta kitalálni, ki lehet talpon ilyenkor, majd néhány másodperc múlva felismerte Erika éles, fojtott hangját.
— Gergő, meddig akarod még ezt eltűrni? — csattant fel ingerülten. — Teljesen a fejedre nőtt!
Nóra teste megfeszült a takaró alatt. Kiről beszélhet?
— Anya, halkabban… Nóra alszik — válaszolta a férje csillapító hangon.
— Nem érdekel, ha hallja! Legalább szembesül vele, mit csinál!
A nő szíve vadul kalapált, úgy érezte, a dobbanások betöltik az egész lakást. Már nem volt kétsége: róla folyik a szó.
— Tegnap szóltam neki, hogy pucolja meg a krumplit. Erre azt feleli, majd ő eldönti, mikor csinálja meg! Hallottál már ilyet? Nekem mer így visszaszólni, ennyi idősen!
— Ugyan, anya…
— Ne mentegetsd! Harmincöt éve nyelem a dolgokat. Azt hittem, egyszer majd belátja, ki az úr a házban. De csak rosszabb lett!
Nóra lehunyta a szemét. Krumpli? Tegnap reggeltől estig takarított, mosott, főzött. Most komolyan ez lenne a probléma?
— És nézd meg, hogy viselkedik! — folytatta Erika felháborodva. — Úgy vonul fel-alá, mintha királynő lenne. Mit tud ő egyáltalán? Főzni sem tud rendesen, a háztartás meg kész káosz.
— Anya, hagyd ezt.
— Nem hagyom! Te férfi vagy, Gergő, vagy papucs? Miért hagyod, hogy az asszony irányítson?
— Senki nem irányít engem.
— Dehogynem! Amikor autót akartál cserélni, ő beszélt le róla. Amikor nyaralót néztél, akkor is ellenezte. Mindig az ő szava dönt!
Nóra felült az ágyban. Milyen autó? Milyen nyaraló? Mindent közösen beszéltek meg. Vagy ő értett félre valamit ennyi éven át?
— Tudod, mi a legrosszabb? — Erika hangja most halkabb lett, de annál metszőbb. — Egy csepp tisztelet sincs benne irántad.
— Anya…
— Ne próbálj leállítani! Látom, mi történik. Te megszakadsz a munkában, ő meg heverészik és a tévét bámulja!
Nóra döbbenten meredt maga elé. Heverészik? Vajon vak az anyósa, vagy csak azt látja, amit látni akar? Hiszen alig ül le napközben.
— És hálátlan is! — tette hozzá Erika. — Amikor beteg volt, ki ápolta? Én. Amikor szűkösen voltatok, ki segített? Én. És most még neki áll feljebb!
— Senki nem áll feljebb — felelte fáradtan Gergő.
— De igen! Tegnap hívtam ötször. Fel sem vette. Azt mondta, elfoglalt volt! Ugyan mivel lehet ennyire elfoglalt?
Nóra felidézte a tegnapot: az anyósa hívásai valóban ott sorakoztak a kijelzőn. Akkor épp a tűzhely mellett állt, többfogásos ebédet készített mindenkinek.
— Gergő — suttogta most Erika — nem gondolod, hogy ideje lenne változtatni valamin?
— Mire gondolsz?
— Ülj le vele, beszélj komolyan. Tedd helyre. Tudnia kell, meddig mehet el.
— Harmincöt éve együtt vagyunk…
— Pont ez az! Harmincöt éve viseled el! És ő mit adott cserébe? A gyereknevelés? A háztartás? Minden szétesett.
Nóra keze ökölbe szorult. A gyerekeket együtt nevelték fel. A ház rendben volt. Hogy lehet ilyeneket állítani?
— Nem azt mondom, hogy válj el — folytatta Erika higgadtabban. — De tedd a helyére. Érezze, hol a határ.
Hosszú, nyomasztó csend telepedett a lakásra. Nóra visszafojtott lélegzettel várt.
— Rendben, anya. Késő van. Menj pihenni — zárta le végül Gergő.
— Gondold végig, amit mondtam. Komolyan fontold meg.
Papucs csoszogott a folyosón, majd egy ajtó halkan becsukódott. Gergő még kiment a fürdőszobába, aztán visszafeküdt mellé. Néhány percen belül egyenletesen lélegzett, mintha mi sem történt volna.
Nóra viszont a mennyezetet bámulta a sötétben. Az álom messzire elkerülte.
Reggel Gergő úgy ébredt, mint máskor. Fütyörészve zuhanyozott, majd leült reggelizni, és a telefonján olvasta a híreket, mintha az éjszakai beszélgetés soha nem hangzott volna el. Nóra eközben csendben figyelte, és egyre erősebben érezte, hogy ez a nap más lesz, mint a többi.