A várandósság hónapjai alatt Réka szinte naponta újabb és újabb történetekkel állt elő Emeséről.
– Képzeljétek, telepakolta a hűtőt friss gyümölccsel! – újságolta ragyogva.
– Bejelentett egy neves szakorvoshoz is. Azt mondta, alapos kivizsgálást szeretne, hogy minden rendben legyen velem.
– Komolyan mondom, lesi minden kívánságomat! Még ki sem mondom, mire vágyom, már intézkedik, és estére ott van az ajtóban!
Hol egy puha, meleg kendőt kapott, hol bélelt, valódi bőrkesztyűt.
– Nézzétek, tiszta természetes anyag! Azt mondja, a kezemre már most vigyáznom kell – dicsekedett büszkén.
Kívülről talán idillinek tűnt a helyzet, de aki jobban megnézte volna, észrevehette volna, hogy valami túl tökéletes ebben a rajongásban.
Amint megszületett Dóra, a korábbi figyelem egyik napról a másikra eltűnt. Emese szeretete nem szűnt meg – csak épp teljes egészében az unokára irányult. Réka hirtelen háttérbe szorult.
Attól a naptól kezdve, hogy hazahozták a kislányt a kórházból, Emese szinte minden egyes nap megjelent náluk. Fürdette, öltöztette, ringatta, és alig tette le a kezéből. Árgus szemekkel figyelte, mit eszik Réka, mert meggyőződése volt, hogy az anyatej minősége ezen múlik – az ő unokája pedig csakis a legjobbat érdemli.
Amikor a tej mennyisége csökkenni kezdett, és szóba került a hozzátáplálás, Emese valósággal felháborodott.
– Megfosztod a gyereket az egészséges tápláléktól! – csattant fel.
– Nem elég a tejem – próbálta halkan magyarázni Réka.
– Azért, mert nem teszel meg mindent! Keveset eszel, alig iszol, és nem figyelsz eléggé!
– De igenis figyelek! – csuklott el Réka hangja.
– Figyelsz? Ugyan már! Folyton kimerült vagy, majdnem állva elalszol! Nem véletlenül hívnak Rékának – igazi szunyókáló vagy!
A folyamatos bírálat végül annyira felőrölte, hogy Márkhoz fordult segítségért.
– Kérlek, beszélj az anyukáddal. Teljesen kikészít idegileg. Ha így megy tovább, tényleg elapad a tejem.
Márk óvatosan megkérte Emesét, hogy ritkábban jöjjön át.
Az anyós azonnal megértette az üzenetet – és mélyen megsértődött.
Személyesen kevesebbet mutatkozott, de a telefonja annál gyakrabban csörgött. Szinte óránként hívta Rékát: mit evett Dóra, mennyit aludt, most épp mit csinál. Újra és újra figyelmeztette a napi felmosásra, nehogy a gyerek „mindenféle koszt” belélegezzen.
– Szellőztetsz, amikor alszik? Friss levegő kell neki! De jól takard be, nehogy megfázzon! Ismerlek én…
Ahogy Dóra cseperedett, Emese új célpontot talált: az ételkészítést.
– Elég simára turmixoltad azt a főzeléket? Ugye nincsenek benne darabok? Félrenyelheti!
– Tettél bele tojássárgáját? Miért pont annyit?
És amikor a csirkefőzés került szóba, Emese hangja ismét keményebbé vált, mintha csak egy újabb csatára készülne.