— Miért nem vetted fel rögtön? — szólt bele az édesanyja szemrehányó hangon.
— Csak… elfoglalt voltam. Mondd, mama, mit szerettél volna?
— Már úton vagy a boltba?
— Még nem indultam el.
— Akkor hozzál körtét. De ne olyat, mint legutóbb, hanem azt a másikat, amit előtte vettél.
— Rendben, emlékszem.
— Biztos? A hosszúkás fajtát, aminek keskeny a csúcsa, az oldalán pedig sötétbordó folt van. És puha legyen, nehogy keményet válassz!
A kislány közben nyugtalanul fészkelődött Kinga karjában, apró panaszos hangokat hallatva.
— Értettem, mama… majd olyat hozok — zárta rövidre a beszélgetést, mielőtt a felsorolás folytatódhatott volna.
Finoman ringatni kezdte a babát, közben a tápszeres dobozon bogarászta az adagolási útmutatót. De a gondolatai máshol jártak.
Valamit lépnie kell.
Márk.
Május vége van… Ha visszaszámol… Augusztusban Tapolcán volt kiküldetésen. Vajon ott Benedekként mutatkozott be? Lehetséges, hogy idáig süllyedt, hogy még a nevét is meghamisítsa?
Egy futó nyári kaland esetén könnyen megeshet, hogy nem a valódi nevét mondta. A férfiak képesek ilyesmire. Ő pedig, mint anya, talán túl sok jót feltételezett róla.
Egy forró csepp hullott a csuklójára. Összerezzent, majd a hideg víz alá tartotta a kezét.
A bal karja már zsibbadt a csecsemő súlyától. Elszokott a terheléstől. Pedig egykor kilenc kilós gyereket is könnyedén cipelt hosszú percekig.
Mit művel most? Talán az lenne a helyes, ha azonnal hívná a 112-t. Mégis habozott.
És ha a kicsi valóban Márk gyermeke? Kinga alaposabban szemügyre vette a babát. Mintha egy picit hasonlítana Zsófiára, az unokájára.
És ha ez igaz? Botrány lenne belőle. Réka soha nem bocsátaná meg. És mi történne a gyerekekkel?
— Na, tessék, kincsem… ügyes vagy…
A kislány mohón kapott az üveg után, cuppogva ivott, elégedetten lehunyva a szemét. Kinga elérzékenyülve figyelte: milyen tündéri teremtés! Talán tényleg hiányzott már neki egy kisbaba közelsége.
Amikor a baba végre elaludt, óvatosan lefektette a kanapéra, és tárcsázta a fia számát. A készülék azonban nem volt elérhető.
Ez most hiányzott.
Úgy döntött, vár még. Nem akarta azonnal bajba sodorni Márkot. Bízott benne, hogy a lány idővel meggondolja magát és visszajön. Nem tűnt züllöttnek — inkább egy soványka egyetemista benyomását keltette.
Az édesanyját jobb, ha most nem avatja be. A sóhajtozás és a legsötétebb forgatókönyvek csak olaj lennének a tűzre.
Felhívta Gergőt, az idősebb unokáját. Tőle tudta meg, hogy az apja egy határ menti térségben dolgozik valamilyen gázvezeték-fektetésen, és ott alig van térerő; csak két nap múlva ér haza. Esténként ugyan beszél az anyjával, de minden rendben van vele.
— Engem azért értesíthettetek volna — morogta Kinga, bár tudta, hogy a fia így is eleget utazik, és nem kötelessége minden mozdulatáról beszámolni. Csak éppen most égető szükségét érezte volna egy beszélgetésnek.
Ezután felhívta Rékát, a menyét, és megkérte, adja át Márknak, hogy sürgősen jelentkezzen nála.
— Történt valami? — kérdezte gyanakodva Réka.
— Nem, semmi különös. Csak szeretném, ha visszahívna. Nagyon fontos.
Réka megígérte.
Kinga pedig hazudott az anyjának:
— Mama, kificamodott a bokám, ma nem megyek át. Van még levesed és kenyered is.
Az idős asszony jajgatott, kérdezősködött, még azzal is fenyegetőzött, hogy feljön az ötödikre — mintha az neki olyan egyszerű volna. Legalább négyszer visszahívta.
Amikor végre csönd lett, Kinga átöltözött, levette fehér nadrágját, kényelmes otthoni ruhát húzott, és leült a kanapé mellé. A gondolatai kuszán kavarogtak.
Igen, hirtelen felindulásból döntött, amikor befogadta a babát. De hány történetet hallani, amikor gyermeket tesznek le idegen küszöbre? Ennél akár rosszabbul is alakulhatott volna.
Mi akadályozza meg abban, hogy most azonnal értesítse a rendőrséget?
Először is a félelem a fiáért — még ha nem is Benedek az a titokzatos férfi. De mi van, ha mégis az ő gyereke? Másodszor nem vágyott hivatalos procedúrára és magyarázkodásra. Harmadszor pedig ott volt a lány tekintete: kétségbeesés, düh és rendíthetetlen bizonyosság keveréke. Kinga szíve összeszorult, valahányszor felidézte.
Tanácsra volt szüksége. Kihez fordulhatna, ha nem a legrégebbi barátnőjéhez?
— Alexandra, kapaszkodj meg. Itt hagytak nálam egy csecsemőt…
Alexandra nem esett pánikba. Higgadtan, szinte nyomozói precizitással kezdte elemezni a helyzetet, és megígérte, hogy munka után átjön.
— Nyugalom. Mindent a maga idejében. Csak ne csináljunk meggondolatlan butaságot.
— Szerinted ne hívjam a rendőröket?
— Egyelőre várjunk. Előbb találjuk meg azt a Benedeket.
— Miféle Benedeket?
— A gyerek apját. Nincs ilyen nevű férfi a lépcsőházatokban?
— Honnan tudjam? Több mint ötven lakás van, kilenc emelet. Lehet, hogy a lány egyszerűen eltévesztette az emeletet.
— Ez is benne van a pakliban. De az is, hogy Márk kavart valamit. Próbáld elérni.
A nap hátralévő része a baba körül forgott. Kinga az interneten keresgélt etetési időközöket, de annyi tanácsot talált, hogy végül mindent kipróbált: finom masszázs, büfiztetés vállon, esti fürdetés, krémezés, még egy altatódalt is eldúdolt.
— Hogy van a bokád? Holnap átjössz? — érdeklődött újra az anyja.
— Majd meglátom, mama. Holnapra minden kiderül — válaszolta kitérően.
Estére Alexandra megérkezett, és valóságos „nyomozást” indított. Gondosan átvizsgálta a baba holmiját, majd sorra csengetett a szomszédoknál. A gyerekről egy szót sem szólt — csak egy Benedeknek címzett levelet emlegetett.
— Megvan! — toppant be diadalmasan, de olyan lendülettel, hogy az ajtó hangosan csapódott.
— Pszt! Most aludt el…
— Az ilyen picik mélyen alszanak — legyintett Alexandra, mire a kislány természetesen felriadt és sírni kezdett. — Megtaláltam — suttogta már halkabban.
A hatodik emeleten, ugyanabban a lépcsőházi szárnyban lakott egy Benedek, aki minden szempontból megfelelt.
— Biztos vagyok benne, hogy csak az emeletet tévesztette el az a lány — hadarta izgatottan. — Menjünk fel!
— Most azonnal?
— Persze! Ki kell derítenünk az igazságot.
— És ha letagad mindent?
— Majd segítünk neki emlékezni.
— Ez őrültség. Ránk csapja az ajtót.
— Akarod tudni az igazat, vagy nem?
Kinga bólintott. A babát újra elaltatták, majd lift helyett gyalog indultak, hogy ne csapjanak zajt. Csengettek.
— Ki az? — szólt ki egy idős hang.
— Benedeket keressük — felelte Alexandra.
Az ajtót egy apró, görnyedt hátú néni nyitotta ki. Szigorúan végigmérte őket, aztán befelé fordult.
— Benedek! Már megint keresnek!
Alexandra határozott léptekkel belépett a félhomályos előszobába, Kinga pedig a küszöbön maradt. Kisvártatva megjelent egy borostás, alacsony, zömök fiatalember.
— Jó estét. A tablet miatt jöttek?
— Nem, nem arról van szó — felelte Alexandra, és Kingára pillantott jelentőségteljesen. — Egy egészen más ügyben keressük.