– Apa, ma valami idegen bácsi jött anyához, bezárkóztak a szobába, és engem nem engedtek be! Egyedül kellett mesét néznem!
Ezzel a meghökkentő bejelentéssel fogadta a munkából hazaérkező apját a négyéves kislány. A férfi megdermedt a meglepetéstől, hiszen pontosan tudta: ennek így nem kellett volna megtörténnie.
– Lilla, biztos vagy benne? Nem lehet, hogy csak álmodtad? – kérdezte óvatosan András, miközben azon tűnődött, miért mondana ilyet a mindennél jobban szeretett gyermeke. – Miért találnál ki olyasmit, amivel megbántod anyát?
– Nem álom volt – biggyesztette le a száját a kicsi sértődötten. – Magas bácsi volt, és rögtön nem tetszett! Te nem hiszel nekem?
– No lám, ki haragudott meg apára? – nevetett fel könnyedén az időközben belépő nő, és egy pillantással felmérte lánya arcát. – Mi történt? Nem kaptad meg a babát, amit szerettél volna?
Lilla azonban szokatlanul viselkedett. Amint az édesanyja megjelent, a kislány összeszorította az ajkát, mintha attól félne, hogy nem szabad megszólalnia. Pár másodperc múlva már szipogott, aztán hirtelen hangos sírásban tört ki, amitől a szülők riadtan odaugrottak hozzá.
– Kicsim, mi baj történt?
– Nem akarom megbántani anyát – zokogta Lilla, miközben könnyeit maszatolta szét az arcán. – Anyu, kérlek, ne haragudj rám!
– Nem haragszom, Lilla, egyáltalán nem haragszom – válaszolta Nóra halkan, és gyengéden magához ölelte a kislányt, hogy megnyugtassa.