— Azért jöttem vissza, hogy segítsek annak a városnak, ahonnan elindultam. Az, hogy ti csalásba keveredtetek, a ti döntésetek volt, Erika. Nem az enyém.
Erika nem felelt. Elfordította a fejét, és szó nélkül kilépett az ajtón. Norbert lehajtott vállakkal, lassú léptekkel követte, mintha hirtelen éveket öregedett volna. Amikor eltűntek a folyosón, a terem egyszerre lett túl csendes.
Az ablakhoz mentem. Odalent a túloldali kis parkban gyerekek szaladgáltak, nevetésük felhallatszott. Ugyanaz a zöldterület volt ez, amelyet ők be akartak építeni. Nem diadalérzés töltött el, inkább valamiféle halk megkönnyebbülés. Mintha a mellkasomról végre lekerült volna egy súly, amelyet huszonöt éve cipeltem.
Este Andrással találkoztam a felújított múzeumnál. A levegőben friss festék szaga keveredett a meleg radiátorok halk ropogásával. András a falakon sorakozó régi fényképeket nézegette, elmélyülten.
— Az egész város rólad beszél — jegyezte meg félmosollyal. — Van, aki hősként emleget, mások szerint kegyetlen voltál. Te hogy érzed, megbántad?
A kinti sötétben már kigyúltak az utcai fények. Egy darabig néztem őket, mielőtt válaszoltam.
— Nem. Amit kaptak, megérdemelték. A város pedig kapott egy esélyt.
András bólintott, mintha pontosan ezt várta volna.
— Akkor még visszajössz?
— Igen. Itt leszek, figyelem a projekteket, és rajta tartom a szemem mindenen. Nem engedem, hogy bárki megint túllépje a határokat — kezet nyújtottam neki. — Hivatalosan is te leszel a képviselőm. Készülj, lesz dolgod bőven.
— Áll az alku — felelte.
Másnap reggel indultam. Beültem az autóba, elfordítottam a kulcsot. A visszapillantóban még egyszer feltűnt a város sziluettje: kicsi, vidéki, de már nem ugyanaz, mint régen. Megváltozott. Részben miattam. Mert nem felejtettem el, honnan jöttem.
És mert nem bocsátottam meg azoknak, akik azt hitték, következmények nélkül lehet másokat megalázni.
Később elmentem az osztálytalálkozóra is, a nagymamám régi ruhájában. Eleinte kuncogtak rajtam — egészen addig, amíg ki nem derült, ki az a befektető, akinek a kezében most az ő jövőjük van. Erika egykor adakozást javasolt, hogy összedobjanak egy új ruhára a „szegény Lillának”. Most ő jár szürkében, jelentéseket ír alá, és pénzt utal a városnak.
A karma furcsa dolog. Néha csak annyi kell hozzá, hogy valaki egy kicsit segítsen neki működésbe lépni.