— …túlzottan is.
Erika hangja most már szinte simogatott, puhán csúszott végig a szavakon, mintha ettől minden visszafordítható lenne.
— Lillácskám, hát mindent érted teszek… a te jövődet nézem… hiszen egyetlen lányom vagy… csak azt szeretném, hogy neked meglegyen mindened…
Lilla nem emelte fel a hangját. Épp ettől volt megrendítő.
— Akkor hagyd abba, hogy engem használj ürügyként arra, hogy pénzt facsarj ki másokból — mondta halkan, de határozottan.
A levegő megdermedt. A tűzhelyen a víz forrni kezdett, a buborékok hangja betöltötte a konyhát, mintha senki sem lenne képes megszólalni.
— Anya — lépett előre Márk. — Mondd meg őszintén. Mire kellenek azok a borítékok?
Erika mozdulatlanná vált, mintha megütötték volna.
— Miféle kérdések ezek?
— Csak válaszolj — nem hátrált meg Márk. — Hová kerül az a pénz?
Ebben a pillanatban Erika elvesztette az önuralmát.
— Neked meg mi közöd hozzá?! Ki vagy te, valami ellenőr?! A fiam vagy, bízni kellene benned bennem!
Lilla ekkor szólalt meg újra, szinte suttogva:
— Joga van tudni. Azért… mert megtaláltam a mappádat.
Erika elsápadt, mintha egyetlen lélegzetvételt is elvettek volna tőle.
— Milyen mappát?..
— Azt, amiben az elismervények vannak — Lilla egyenesen a szemébe nézett. — A tartozások. És az a hitel is. Amit az én nevemre vettél fel. Az én adataimmal. Akkor, amikor kollégiumban laktam, és nem figyeltem a leveleimet.
Nóra úgy érezte, mintha kicsúszna alóla a talaj.
Márk villámgyorsan az anyja felé fordult.
— Tessék?!
Erika ösztönösen próbált visszamenekülni a megszokott szerepébe.
— Ez csak átmeneti volt! Majd rendezném! Én csak… jót akartam! Azt hittem… segíteni fogtok…
— Hitel Lilla nevére?! — Márk hangja megremegett, majd szinte kiáltássá vált. — Te normális vagy?! Mit műveltél?!
— Ne csinálj ekkora ügyet belőle! — próbálta elnyomni a hangjával. — Férfi vagy, megoldod! A feleséged dolgozik, ti meg úgyis…
Ez a félmondat volt az utolsó csepp.
Nóra előrelépett.
— Nem, Erika. Mi nem vagyunk a maga bankautomatája.
Az anyós felé fordult, szemében nyílt gyűlölet villant.
— Szóval ez a te műved. Te uszítottad őket ellenem!
— Elég volt — vágott közbe Lilla élesen. — Ne Nórát hibáztasd. Ezt te csináltad. Te. És most te is fogod rendbe tenni.
Erika ekkor zokogni kezdett. Hangosan, látványosan. De ezek a könnyek nem a családról szóltak. Hanem arról, hogy a rendszer, amit évekig működtetett, végre lelepleződött.
—
Az ünnep furcsán ért véget. A vendégek gyorsan elszivárogtak, mintha megérezték volna, hogy idegen szennyes került a levegőbe. A műsorvezető még próbált poénkodni, de senki sem nevetett. Lilla barátnői kivezették őt az utcára, hogy levegőhöz jusson.
Márk és Nóra némán mentek haza. Márk tekintete egy pontra szegeződött, mintha ott keresné a válaszokat.
— Én… nem tudtam — préselte ki végül. — Esküszöm, a hitelről semmit sem tudtam.
— Hiszek neked — felelte Nóra fáradtan. — De túl sokáig döntöttél úgy, hogy nem akarsz tudni. Ez is döntés.
Márk az arcába temette a kezét.
— Azt gondoltam… ha hallgatok… ha megkapja, amit akar… akkor majd lenyugszik…
Nóra ránézett.
— Ez soha nem nyugtat meg senkit. Csak megtanítja, hogy még többet követelhet.
Otthon a konyhában ültek. Nóra feltette a vízforralót, de egyikük sem kívánta a teát.
— Mi lesz most? — kérdezte Márk halkan.
— Holnap elmegyünk Lillához — mondta Nóra. — Megnézzük a papírokat. Utána ügyvéd. És bank. Az, hogy a hitel az ő nevén van, nagyon komoly dolog. És az anyádnak ezt hivatalosan is el kell ismernie.
— Nem fogja — keserűen felnevetett Márk. — Azt mondja majd, hogy „család vagyunk”.
Nóra felnézett.
— Akkor elmagyarázzuk neki, hogy a család nem mentség csalásra.
Márk összerezzent a szótól, de nem vitatkozott.
És hosszú évek óta először Nóra azt érezte: nincs egyedül ebben a házban. Ott van mellette a férje. Későn, de végre felébredt.
—
Másnap egy kis kávézóban találkoztak Lillával. Smink nélkül érkezett, sötét karikák húzódtak a szeme alatt.
— Féltem elmondani nektek — vallotta be, miközben idegesen forgatta a kanalat a csészében. — Azt hittem, ha elkezdem… ő teljesen tönkretesz. Ebben nagyon jó.
Márk ökölbe szorította a kezét.
— Lilla… sajnálom.