Nóra gondosan igazgatta az asztalon a finom mintákkal díszített porcelántányérokat, amelyeket még a nagymamájától örökölt. Az ujjai alig észrevehetően remegtek. Tudta, hogy ez az este nem a megszokott, könnyed vacsorák közé tartozik. Közel egy éve alkotott párt Balázzsal, ám ez idő alatt egyszer sem hívta meg a férfi édesanyját a saját otthonába. Találkozásaik eddig mindig semleges terepen zajlottak: kávézókban, éttermekben vagy Balázs lakásán. Most azonban elérkezett a pillanat, amikor elszánta magát — a leendő anyósa először lépi át a küszöbét.
A lakást Nóra hat éven át fizette, hónapról hónapra. Harminckét éves korára sikerült teljesen lezárnia a jelzáloghitelt, sőt, még annyit is félretett, hogy vehessen egy használt autót. Könyvelőként dolgozott egy nagyvállalatnál, ahol megbízható, kiszámítható jövedelemre tett szert. Az egyedül töltött évek megtanították arra, miként bánjon okosan a pénzzel, hogyan tervezzen előre, és miként teremtsen magának stabil hátteret.
A telefonja finoman megrezzent: Balázs üzent, hogy már úton vannak az édesanyjával, perceken belül megérkeznek. Nóra gyors léptekkel ment a konyhába, ellenőrizte a sütőben sülő csirkét, majd feltette főni a krumplit. Mindennek készen kellett lennie, mire csengetnek.
A csengő hangja akkor törte meg a csendet, amikor épp a salátákat rendezte el. Nóra eligazította a ruháján a ráncokat, vett egy mély levegőt, és az ajtó felé indult.
— Szia! — mosolygott Balázs, miközben egy csokor rózsát nyújtott át neki.
Mögötte egy hatvan év körüli, karcsú asszony állt, tökéletes frizurával, visszafogott, sötétkék kosztümben. Megjelenése egyszerre volt kimért és határozott.
— Jó estét, Ildikó — mondta Nóra, kezét nyújtva. — Fáradjon be, kérem.
Ildikó alaposan végigmérte őt, majd egy rövid bólintással jelezte, hogy elfogadja az üdvözlést.
— Köszönöm a meghívást — válaszolta egyenletes hangon, különösebb melegség nélkül.
Balázs láthatóan nem érzékelte a levegőben vibráló feszültséget. Levetette a cipőjét, és egyenesen a konyha felé vette az irányt.
— Ez fantasztikus illat! — lelkesedett, miközben benézett a sütőbe.
Ildikó lassú léptekkel haladt végig a nappalin, tekintete megállt a könyvespolcon, majd a komódon sorakozó családi fényképeken, Nóra szüleinek képein.
— Szépen berendezkedtél — jegyezte meg, végighúzva az ujját az asztal sima felületén. — Barátságos a lakás, az ablak alatt ott az autó… Balázs igazán jól járt.
Nóra megérezte, ahogy megfeszülnek a hátában az izmok, mégis megtartotta a mosolyát, és nem szólt semmit.
— Tessék, fáradjanak az asztalhoz — szólalt meg végül. — Mindjárt kész a csirke.
A vacsora alatt szó esett az időjárásról, Balázs munkájáról, valamint a világ híreiről. Ildikó komótosan evett, közben időről időre újra körbenézett a lakásban.
— A felújítást te intézted? — kérdezte mellékesen.
— Igen, három éve — felelte Nóra. — A kivitelezőket megbíztam, de az egész elképzelés az enyém volt.
— Ügyes vagy, látszik, hogy rendes háziasszony — mondta Ildikó, miközben belekortyolt a borába. — Az étel is jó, bár a csirke egy kicsit szárazabb a kelleténél.
Balázs finoman megbökte az anyját az asztal alatt, de Ildikó úgy tett, mintha észre sem venné.
— Balázs említette, hogy jól keresel — folytatta az asszony.
— Könyvelőként dolgozom már tíz éve — válaszolta Nóra, miközben teát töltött. — Lépésről lépésre haladtam előre.
— A lakást is egyedül vetted? — nem hagyta annyiban Ildikó. — Ez igazán dicséretes. Önálló nő vagy.
— Anya, talán beszélhetnénk az esküvőről is — szólt közbe Balázs, észrevéve, hogy Nóra idegesen gyűrögeti a szalvétát.
— Igen, persze, az esküvőről — tette le gondosan a csészét Ildikó. — Mikorra tervezitek a nagy napot?
— Őszre gondoltunk — felelte Nóra. — Szeptember vagy október lenne ideális, amikor már nincs hőség, de még kellemes az idő.
— Remek időpont — bólintott Ildikó. — És a helyszín? Hány vendéget szeretnétek meghívni?
A beszélgetés még jó húsz percig zajlott. Nóra részletesen ismertette az elképzeléseit, az elképzelt hangulatot és a választott megoldásokat, miközben különféle fényképeket mutatott, és igyekezett felkészülten, nyugodtan válaszolni a felmerülő kérdésekre, érezve, hogy a részletek súlya egyre inkább ránehezedik.