A nyugalom érzése azonban csak addig tartott, amíg el nem kezdtek a közelgő ünnepekről beszélni. Abban maradtak, hogy a szilvesztert kettesben töltik majd, csendesen, mindenféle felhajtás nélkül. Nórát és Márkot csak január elsejére várták, hogy együtt folytassák az ünneplést egy közös ebéddel és hosszú beszélgetésekkel.
Lilla előrelátó volt: napokkal korábban elkészítette a kocsonyát és az olasz salátát, nehogy az év utolsó napján kelljen kapkodnia. András pedig nem bízta a véletlenre a bevásárlást: vett minőségi pezsgőt, friss kenyeret és füstölt lazacot, mert szerette volna, ha minden különlegesnek érződik.
Márk szüleivel az esküvő óta alig tartották a kapcsolatot. Melinda és Zoltán gyakorlatilag a fiuk jövedelméből éltek attól kezdve, hogy Márk önálló életet kezdett. A férfi rengeteget dolgozott, hogy eltartsa a saját családját, miközben a szüleit is rendszeresen segítette. A nyári hónapokban különösen nehéz volt a helyzet: saját nyaralójuk nem lévén, az idősebbek minden évben próbáltak valakinél hosszabb-rövidebb időre meghúzódni.
Lilla és András tudatosan igyekeztek távolságot tartani az efféle rokoni kapcsolatoktól. Úgy gondolták, vannak emberek, akikkel a ritkább találkozás kifejezetten jót tesz mindenkinek.
– Ez a mi házunk – mondta ki Lilla lassan, miközben végignézett a nappalin.
Az asztalon üres üvegek sorakoztak, a parketta sarkában pedig valaki vizes síléceket támasztott a falnak, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.
Melinda belekortyolt a borába, majd közömbösen megvonta a vállát.
– Nórika adta oda a kulcsokat. Azt hittük, nem jöttök ki az ünnepekre.
– Miből gondoltátok ezt? – kérdezte Lilla.
– Hát… város, tömeg, készülődés – legyintett az asszony. – Arra jutottunk, hogy úgyis üresen áll a ház.
András ekkor lépett be mögé, és megállt felesége mellett. Szótlanul figyelte Zoltánt, aki épp az ő palackjukból töltött magának konyakot.
Az egyik idegen vendég, egy negyvenes férfi kifakult pulóverben, felállt a kanapéról.
– Nézzék, mi már berendezkedtünk – mondta határozottan. – Nem lenne egyszerűbb, ha holnap jönnének vissza? Délre elpakolunk.
– Önök egy idegen házban vannak – felelte Lilla visszafogott hangon, bár a remegést nem tudta teljesen elrejteni. – Miféle viselkedés ez?
– Jaj, ne dramatizáljuk – intett Melinda, miközben kilöttyent egy kis bor az abroszra. – Nem vagyunk mi idegenek. Márk azt mondta, nem bánjátok.
Lilla elővette a telefonját, és azonnal felhívta a vejét.
Márk csak a harmadik csörgésre vette fel. A háttérben Nóra nevetése és a tévé hangja szűrődött át.
– Boldog új évet előre is, Lilla – szólt bele vidáman.
– Márk, a szüleid a nyaralónkban vannak. Honnan van náluk a kulcs?
Hosszú csend következett, majd Márk hangja megváltozott.
– Anyu múlt héten járt nálunk – mondta bizonytalanul. – Azt mondta, apának jót tenne a friss levegő, mert nincs jól.
Elkérte a kulcsot pár napra, és megígérte, hogy még szilveszter előtt visszahozza.
– Pár napra? – kérdezett vissza Lilla feszülten. – Itt most egy komplett mulatság zajlik.
– Én… én erről nem tudtam – hebegte Márk. – Anyu azt mondta, csak ketten lesznek apával. Csak pihennek egy kicsit, aztán hazamennek.