Lilla már a földút kanyarjából észrevette a világosságot az ablakokban. András ösztönösen lassított, majd mindketten ledermedtek egy pillanatra, mintha nem akarnák elhinni, amit látnak.
A házukból dübörgő, mély basszusokkal ordított kifelé valami tucatpop, az üvegfelületeken pedig táncoló alakok árnyai cikáztak.
– Nem lehet, hogy eltévesztettük az elágazást? – kérdezte András bizonytalanul, bár pontosan tudták, hogy ezen a környéken egyszerűen nincs hová elhibázni az utat.
Tizenöt évvel korábban kezdtek hozzá az építkezéshez, akkor, amikor a lányuk, Nóra, betöltötte a tizedik életévét.
Lilla nem várta meg, hogy a férje is kiszálljon. Ahogy becsukta maga mögött az autó ajtaját, a fagyott hó élesen roppant a csizmája alatt.
Kinyitotta a kiskaput, végigment a letakarított járdán, és felért a tornácig. Az ajtó tárva-nyitva állt.
Az előszobában idegen cipők hevertek szanaszét, mellette kopott szőrű női csizmák. A levegőt sült hús nehéz illata, cigarettafüst és valami savanykás szag töltötte meg, ami leginkább olcsó borra emlékeztetett.
Lilla belépett a nappaliba, majd megtorpant a küszöbön.
A veje édesanyja, egy testes, nagyjából hatvanöt éves asszony, a szoba közepén ringatózott a zenére, kezében vörösboros pohárral. Néhány csepp már rácsöpögött az új szőnyegre, amelyet Lilla és András októberben vásároltak.
Az após a nyitott ablaknál álldogált, és kifelé fújta a füstöt, miközben a kandalló mellett további négy ismeretlen ember ült, tányérokkal az ölükben.
A zene olyan hangerővel bömbölt, hogy senki sem vette észre Lilla érkezését. Odalépett a hangfalhoz, és egy határozott mozdulattal kirántotta a kábelt a konnektorból.
A csend hirtelen zuhant rá a helyiségre. Minden tekintet rá szegeződött.
– Ki merészelte ezt?! – visította Melinda, majd felismerte Lillát. – Maga meg mit keres itt?
A ház átalakításába Lilla és András két évvel korábban fogtak bele, közvetlenül azután, hogy a lányuk férjhez ment. Nóra az azt megelőző év júniusában ment hozzá Márkhoz, és a menyasszony szülei állták az ifjú pár lakásának önerő nagyobb részét.
Hárommillió forintot adtak bele, amit hosszú évek alatt tettek félre.
A vőlegény szülei ezzel szemben egy edénykészlettel állítottak be – pontosan olyannal, amilyet egykor ők maguk is kaptak valamelyik kerek évfordulójukra.
Lilla és András úgy döntöttek, hogy a megmaradt megtakarításukat inkább a vidéki házukra fordítják. A tervük az volt, hogy egész évben ott éljenek, és Debrecenből csak hétvégékre, ünnepekre mozduljanak ki.
András felszerelte a bojlert, hőszigeteléssel látta el a falakat, és a régi faablakokat korszerű műanyag nyílászárókra cserélte. Lilla közben a belső terekkel foglalkozott: tapétát választott, bútorokat nézett ki, egyeztetett a mesterekkel.
Az év decemberére a ház végre elérte azt az állapotot, amilyennek mindig is elképzelték: meleg, barátságos és hívogató lett, és Lilla abban a hitben volt, hogy itt most már semmi sem zavarhatja meg a nyugalmukat.