…rám, Nóra Carterre száll, és rám bízza annak eldöntését, miként őrizzék meg a legméltóbban az emlékezetét.
A térdem megremegett, alig bírtam állva maradni. Erről soha senki nem beszélt nekem. A könnyeimtől minden elmosódott, a padsorok is hullámzani kezdtek előttem.
Martin száraz, gúnyos nevetést hallatott.
— A húgára? Nóra még a rezsit sem tudja időben befizetni. Ez komolytalan.
Haze úr tekintete szigorú maradt.
— Kérem, foglaljon helyet, Reed úr. A történet itt még nem ér véget.
A dossziéból egy nehéz, viaszpecsétes borítékot emelt ki.
— Ez két nappal Eszter halála előtt érkezett az irodámba — közölte halkan. — Saját kézírással látta el, és azt írta rá: „Csak akkor bontsák fel, ha a halált balesetként zárják le.”
A templom levegője megdermedt. A falióra kattogása szinte fájt. Martin arca hamuszürkévé vált.
Haze úr feltörte a borítékot, majd olvasni kezdett.
„Ha Martin azt állítja, hogy leestem, kérlek, ne higgyetek neki gondolkodás nélkül. Március ötödikén, miután rajtakaptam Diánával, olyan erővel szorította a csuklómat, hogy napokig látszottak a nyomok, és azt mondta: »Ha tönkreteszed az életem, én is tönkreteszem a tiédet.« Azóta félelemben éltem a saját házamban.”
A gyomrom összerándult, mintha ököllel ütöttek volna belém.
„Egy apró kamerát szereltem fel a lépcső fölé” — folytatta. — „Ha bármi történne velem, az ügyvédem tudja, mit kell tennie.”
Haze úr egy kicsi, fekete pendrive-ot csúsztatott az asztal közepére.
— Ezen találhatók azok a felvételek, amelyeket Eszter az utolsó éjszakáján küldött át hozzám.
Martin dermedten meredt rá, mintha attól tartana, hogy az eszköz azonnal működésbe lép.
— Az volt a kívánsága, hogy az igazság ne maradjon rejtve — zárta le Haze úr. — Gondoskodott róla, hogy így legyen.
Két héttel később egy szűk rendőrségi helyiségben ültem a szüleimmel, Haze úrral és egy nyomozóval. Egy nyitott laptop fénye világította meg az arcunkat.
A felvétel szemcsés volt, mégis félreérthetetlen. Eszter a lépcső tetején állt, nyolc hónapos terhesen, remegve, telefon a kezében. Lent Martin üvöltözött vele.
— Innen nem mész el! — ordította. — A fiamat nem viszed sehova!
— Nem a tulajdonod! — zokogta Eszter, miközben hátrált egy lépést.