Nem sokkal később a faluban egyre többen keresték fel Nórát tanácsért és segítségért. Szájról szájra terjedt a híre, és ő senkit sem tudott elutasítani: hálás volt azért a nyitottságért és gondoskodásért, amellyel a helyiek befogadták, és amennyire erejéből telt, mindenkinek igyekezett a javára lenni.
Amikor végül az illetékesekhez is eljutott a hír, hogy orvos él a településen, Nórát behívták, és állást ajánlottak neki a járási rendelőben.
– Nem szeretnék bejárni a központba – felelte határozottan. – Viszont ha rám bízzák a helyi egészségügyi pontot, örömmel vállalom.
A vezetőség csak csóválta a fejét: ritka volt, hogy egy komoly tapasztalattal rendelkező, városi múltú orvos ilyen körülmények között akarjon dolgozni. Nóra azonban nem tágított. Néhány hét elteltével a rendelő újra megnyitotta kapuit, és ettől kezdve ő fogadta a betegeket a faluban.
Egy este kopogtatás zavarta meg. Már besötétedett, de nem lepődött meg – a baj sosem igazodik az órához. Az ajtóban egy idegen férfi állt, akit beinvitált. Nóra egy pillantás alatt látta rajta, hogy komoly gond hozta ide.
– Nóra Mihályné? – szólította meg idegesen. – Ceglédről jöttem, nagyjából tizenöt kilométerről. A kislányom nagyon rosszul van. Először azt hittem, csak megfázott, de három napja nem megy le a láza. Kérem, jöjjön el velünk, segítsen rajta.
Nóra azonnal készülődni kezdett, közben célzott kérdésekkel igyekezett minél többet megtudni a gyermek állapotáról. Amikor megérkeztek, az ágyon egy apró, szinte viaszos arcú kislány feküdt. Légzése szaggatott volt, az ajkai kiszáradtak és berepedeztek, haja csapzottan tapadt a homlokára, pillái enyhén remegtek minden lélegzetvételnél.
A vizsgálat után Nóra komoran szólalt meg:
– Ez nagyon súlyos állapot. Kórházba kell vinni.
A férfi lassan megrázta a fejét.
– Ketten élünk. Az édesanyja a szülés után nem sokkal meghalt. Ő az egyetlen családom, nem veszíthetem el.
– A kórházban gyorsabban és hatékonyabban tudnának segíteni – válaszolta Nóra őszintén. – Itt nincs meg minden szükséges gyógyszerem.
– Mondja meg, mire van szükség, mindent beszerzek – kérlelte az apa. – Van a járásban éjjel-nappali patika, azonnal elindulok. Csak ne vigyük el… nincs kire hagynom a lányomat.
Nóra látta rajta a kétségbeesést és a félelmet, és csak ekkor vette szemügyre alaposabban a férfit, aki nagyjából vele egykorúnak tűnt, és akinek jelenléte különös feszültséget hozott a szobába.