Melinda ugyan válaszra nyitotta a száját, végül mégis elhallgatott. A feszültség lassan leülepedett, mintha mindenki érezte volna: most nem érdemes tovább szítani.
Júlia alkonyatkor tért vissza a sétájáról. Kellemesen elfáradt, de belül könnyűnek és elégedettnek érezte magát. Leült a panzió udvarán álló, fából ácsolt kis pavilonba, kezében egy gőzölgő gyógynövényes teával. Nem messze tőle egy fiatal pár foglalt helyet, halkan beszélgettek, majd a fiú egyszer csak felé fordult.
– Megkérdezhetem, honnan jött?
– Szegedről – felelte Júlia természetesen.
– Egyedül utazik? – csodálkozott rá a lány.
– Igen, egyedül.
– Azta – mosolygott a fiú. – Nálunk a szülők percenként telefonálnának.
Júlia nevetésben tört ki.
– A férjem sem igazán értette meg – mondta őszintén. – De úgy éreztem, eljött az idő, hogy végre magamra figyeljek.
A pár tekintetében őszinte elismerés villant fel. Júliát melegség járta át; ritkán érzett ilyen tiszta büszkeséget önmaga iránt.
Amikor hazatért, Márk várta az ajtóban. Megváltozott: karcsúbbnak tűnt, fáradtabbnak is, és valami szokatlan komolyság ült az arcán.
– Na, milyen volt? – kérdezte bizonytalanul.
– Amint látod, túléltem – felelte Júlia, és letette a bőröndöt a fal mellé.
Márk idegesen babrálta a köntöse övét.
– Anyu… szóval, ő elégedettnek tűnik. De figyelj, Júlia, azt hiszem, most már értem, mennyire besokalltál.
A nő meglepetten nézett rá.
– Ez most bocsánatkérés akar lenni?
– Valami olyasmi – próbált mosolyogni. – Ugye nem hagysz el?
Júlia elgondolkodva figyelte a férfi tanácstalan arcát.
– Ezt még nem tudom, Márk. Attól függ, mennyire gondolod komolyan a változást.
– Adj egy esélyt – bólintott. – Talán a következő nyaralásunkat már kettesben tölthetnénk.
Júlia hangja szigorú maradt, de meglágyult benne valami.
– Majd meglátjuk.
Azzal bement a hálószobába.
Két évvel később Júlia és Márk elváltak. A döntés nem volt fájdalmas: a balatonvidéki utazás óta pontosan tudta, hogy nem akar visszatérni egy olyan élethez, ahol mindig mások elvárásai szabják meg a kereteit. Márk még próbálkozott egy ideig, aztán feladta, továbbra is Melinda befolyása alatt maradva. Néha ugyan panaszkodott a barátainak, hogy „elveszített egy igazán jó nőt”, de ezen már nem lehetett változtatni.
Júlia közben elindította az egyedül utazókról szóló blogját, amely meglepően gyorsan népszerű lett. Bejárta szinte egész Magyarországot, eljutott eldugott, ritkán látott tájakra is. Egy alkalommal a Fertő-tó partján találkozott egy férfival, aki nemcsak útitársa, hanem társa is lett az életben. A hegyek közelében közös otthont teremtettek, és úgy éltek, ahogyan Júlia mindig is vágyott rá: szabadon, könnyedén, lélekromboló engedmények nélkül.