— Elég legyen! — üvöltött rá Levente, és a hangjára mindketten elhallgattunk. Ideges mozdulattal végighúzta a kezét az arcán, majd fáradtan kifújta a levegőt. — Anya, menj be a szobádba, pihenj le egy kicsit. Te pedig — fordult felém hideg pillantással — nyugodj meg, és gondolkodj el azon, hogyan viselkedsz. Este majd beszélünk.
Erika diadalmas félmosollyal az ajkán kivonult a konyhából, mintha ő nyerte volna meg ezt az egészet. Én ott maradtam, mozdulatlanul, és Levente hátát néztem, ahogy elindult kifelé. Egyszer sem nézett vissza.
A következő két órát a műhelyben töltöttem. Megszállottan próbáltam valami használhatót összehozni a szétvagdalt menyasszonyi ruhából, pedig pontosan tudtam, hogy hiábavaló. Nem a ruha miatt csináltam — a kezeimnek kellett munka, különben szétestem volna.
Felhívtam a megrendelőt. Elmondtam neki mindent, bocsánatot kértem. A vonal túloldalán zokogni kezdett: egy hét múlva volt az esküvője, és ilyen rövid idő alatt esélye sem volt új ruhát találni. Megígértem, hogy visszautalom az előleget, és kértem tőle egy nap haladékot, hátha kitalálok valami megoldást.
Amikor letettem a telefont, úgy remegett a kezem, hogy képtelen voltam megtartani a tűt. Az öt év alatt felépített hírnevem percek alatt omlott össze. Egy elégedetlen ügyfél beszél egy másiknak, az továbbadja — egy kisvárosban a pletyka gyorsabban terjed, mint a huzat.
Este Levente megjelent a műhely ajtajában. A zsebébe süllyesztett kézzel állt ott, és olyan arckifejezéssel nézett rám, mintha szívességet készülne tenni.
— Beszéltem anyával — közölte. — Hajlandó adni tízezer forintot. Mondjuk úgy, jóindulatból. Bár szerintem inkább neked kellene bocsánatot kérned a tiszteletlenségedért.
— Tízezer? — felnéztem rá. — Levente, a kár meghaladja a százezer forintot. És ebben még nincs benne a jó hírnevem elvesztése.
— Ne alkudozz már — legyintett ingerülten. — Anyám nem dúsgazdag. Fogadd el, amit ad, és örülj neki.
— És te? — kérdeztem halkan. — Te mivel szállsz be?
— Hogy érted?
— Pontosan úgy, ahogy mondom. Házastársak vagyunk, közös kasszán. Hajlandó vagy a családi pénzből megtéríteni a veszteségemet?
Levente felhorkant.
— Ugyan már. Ez a te vállalkozásod, a te gondod. Semmi közöm a ruháidhoz. Oldd meg egyedül.
Abban a pillanatban minden világossá vált. Tisztábban, mint valaha. Három éven át én voltam a háttérember: főztem, takarítottam, otthont teremtettem. Az én munkám, az álmom, a tehetségem viszont csak „rongyok” voltak. Jelentéktelenek. Védelemre nem érdemesek.
— Levente — felálltam a varrógép mellől. — Azt akarom, hogy az anyád ma elmenjen. És azt is, hogy soha többé ne jöjjön ide bejelentés nélkül, az én beleegyezésem nélkül.
Úgy nézett rám, mintha megőrültem volna.
— Te ezt komolyan gondolod? Ő az anyám!
— Igen. És szándékosan tönkretette a munkámat. Te pedig fedezed.
— Nem fedezem! — csattant fel. — Csak nem akarok botrányt egy semmiség miatt!
— Semmiség? — felkaptam a földről egy maréknyi anyagdarabot. — Ez szerinted semmi? Három hét az életemből!
Legyintett, majd hátat fordított.
— Tudod mit? Elegem van. Csinálj, amit akarsz. De anyámat nem teszem ki. Ha nem tetszik, az ajtó nyitva áll.
Elment. Én pedig ott maradtam a kifosztott műhely közepén, és görcsösen szorítottam a kezeim között a halott selymet.
Az éjszaka egy percet sem aludtam. A konyhában ültem, teát ittam csészéről csészére, és gondolkodtam. Az életemen. A házasságomon. Azon, hogyan jutottam idáig.
Eszembe jutott, amikor megismerkedtünk Leventével. Megbízhatónak tűnt, szilárdnak. Azt mondta, csodálja a tehetségemet, és mindenben támogatni fog. Aztán összeházasodtunk, és mintha kicserélték volna.
Erika az első perctől kezdve ellenséges volt velem. Soha nem voltam elég jó a fiának. Nem elég művelt, nem elég tehetős, nem elég engedelmes. Jött, utasított, kritizált, megalázott. Levente pedig hallgatott. Mindig hallgatott.
Hajnalra megszületett a döntésem.
Amikor Levente és Erika reggelizni jöttek, én már az asztalnál ültem. Erika előtt egy dosszié feküdt.
— Ez meg micsoda? — kérdezte Levente, miközben kávét töltött magának.
— Egy elszámolás — feleltem nyugodtan. — A tönkretett ruha értéke, az anyagköltség és az elmaradt munka ellenértéke.