Lilla egyre biztosabban érezte, hogy ebben a házasságban neki kellene biztonságban lennie, mintha egy erős fal védené. Ehelyett Balázs mellett mostanra legfeljebb vékony gipszkartont látott, ami bármikor beszakadhat. Nem támasz volt, nem menedék, hanem bizonytalan szerkezet.
A férfi közben mit sem sejtett arról, milyen vihar tombol a felesége fejében, és változatlan lendülettel folytatta:
— Miért fújod fel magad? Ja, és szólok előre: pénzt ne kérj tőlem, nem adok. Amihez kedved van, azt oldd meg a saját fizetésedből.
Lilla lassan felnézett rá.
— Akkor csináljuk máshogy. Mindenki főz magára, mos magára, rendet rak maga után. Mit szólsz ehhez?
Balázs gondolatai összevissza csapongtak. Őszintén nem értette, miért elégedetlen a felesége, és miért beszél vele ilyen csípősen. Még terveket is gyárt, mintha valami családi stratéga lenne. Gúnyosan felhorkant, kinyújtózott, majd félhangosan felnevetett:
— És akkor mondd csak… mire lennél nekem jó?
Felhúzta a szemöldökét, magyarázatot, védekezést, bármit várva. Lilla szeme elkerekedett, a torkát elszorította a sértettség. Ebben a pillanatban minden kételye megerősítést nyert: ez tényleg válás felé tart. Mély levegőt vett, majd hűvös nyugalommal megszólalt:
— Értem. Szóval most már ki is mondod, hogy csak kiszolgáló személyzetnek tartasz?
Balázs egy percig hallgatott, mérlegelte a választ, aztán nyögve a fejéhez kapott.
— Elmagyaráznád, hogyan tudsz mindent úgy kiforgatni, hogy végül mindig én legyek a hibás? Jó, legyen. Elfogadom a feltételeidet. Nem nagy ügy mosni meg rendet rakni.
— Persze, ezt már hallottam vagy százszor — vágott vissza Lilla. — Mos a mosógép, főz a multicooker. Ja igen, nekünk olyanunk nincs. Akkor megegyeztünk.
A hétfő reggel pontosan úgy indult, mint máskor. Balázs gyorsan elkészült, majd a konyhába ment, ahonnan erős, friss kávéillat áradt. Csakhogy szokatlan látvány fogadta: Lilla felöltözve ült az asztalnál, kávét kortyolt, szendvicset evett. Az asztalon rajta kívül semmi nem volt. Balázs szimatolt egyet, majd álmosan megkérdezte:
— Az én bögrém hol van? Meg valami reggeli?
— Oldd meg magadnak, drágám. Mindent magad.
A férfi hangulata egy pillanat alatt romlott el. Megszokta, hogy reggelente Lilla reggelit készít, átöleli, búcsúzóul megcsókolja. Széttárta a karját, és teátrálisan panaszkodni kezdett:
— Tudtam, hogy megsértődsz.
— Ugyan, miért sértődnék meg? — felelte nyugodtan Lilla. — Csak aszerint élek, amiben megegyeztünk. Külön kassza, külön feladatok.
Felállt, elmosta a saját csészéjét és tányérját, letörölte az asztalt, majd kisétált a konyhából. Balázs dühösen utána sziszegte:
— Akkor munkába is menj egyedül. Az autó az enyém, még a házasság előtt vettem.
— Sejtettem — válaszolta Lilla. — Semmi gond, felszállok a buszra.
Az ajtó becsapódott mögötte. Balázs mellkasában rövid időre üresség támadt, de gyorsan összeszedte magát. Megsértődött ezen a „gyerekes” megoldáson. Nem kért fuvart, inkább büszkén buszozott? Majd ő megmutatja. Úgyis hamarosan panaszkodni kezd, pénzt kér, és még könyörögni is fog.
Ezekkel a gondolatokkal indult dolgozni. Estére azonban teljesen kimerült állapotban vonszolta haza magát. A feje lüktetett, csak lefeküdni vágyott. Ahogy belépett, megszokásból elkiáltotta magát:
— Kincsem, itthon vagyok! Mi lesz a vacsora?
Lilla kilépett a hálóból, meglepetten nézett rá.
— Nekem mondod?
— Kinek mondanám? Mi van vacsorára?
Vállat vont.
— Én salátát és egy szelet húst ettem. Valami gond van?
Balázs ledobta az ingét a szék háttámlájára, utána a nadrágját is, majd elővett egy pólót és egy rövidnadrágot. Átöltözött, és amikor megfordult, észrevette, hogy Lilla furcsán figyeli őt, mintha valamit mérlegelne, ami még csak most készül kimondásra.