A régi családi nyaraló egy eldugott település szélén állt, nagyjából ötven kilométerre a várostól. Nóra szombat reggel érkezett meg. Nem keresett válaszokat, csak csendre vágyott. Arra, hogy végre nyugodtan lélegezhessen, anélkül hogy a bíróság, a válás vagy az árulás képei újra és újra ránehezednének.
Az épület dohos faillattal és tavalyi avar szagával fogadta. Kinyitotta az ablakokat, áttörölte a bútorokat, majd előszedte a kamrából a gyertyakészítéshez félretett alapanyagokat. Úgy érezte, talán itt sikerülhet új fejezetet nyitnia, távol mindentől, ami eddig fájt.
A szomszédban lakó Tamás bácsi még aznap átjött hozzá. Egy befőttesüvegben tejet hozott, a másik kezében egy zsák krumplit cipelt.
— Most már egyedül vagy itt? — kérdezte fürkésző tekintettel. — Ha bármi van, szólj azonnal. A környéken akadnak gyanús alakok, főleg hétvégenként. Azt hiszik, ezek a házak üresen állnak.
— Köszönöm, Tamás bácsi — felelte Nóra.
A figyelmeztetés akkor nem hagyott benne mély nyomot. Később rájött, mennyire kár volt félvállról vennie.
Vasárnap reggel beugrott a közeli faluba kenyérért és némi alapélelmiszerért. Alig egy órával később ért vissza. Ahogy a kapuhoz lépett, megpillantott egy ismerős autót a kerítés mellett. Balázs fekete kocsija volt az. Az a jármű, amelyet abból a pénzből vett, amit Nóra gyertyáiból szerzett.
Megdermedt. Aztán mégis benyitott az udvarra.
A tornácon Hajnalka állt, egy dobozt szorongatva. Balázs közben egy mikrohullámú sütőt cipelt kifelé a házból.
— Állj meg — szólalt meg Nóra halkan, de határozottan.
Balázs megfordult. Arcán átfutott a rémület, majd erőltetett mosolyra húzta a száját.
— Nóri, mi csak… hát ez régen közös volt. Gondoltuk, elviszünk pár dolgot, normálisan.
— A bírósági döntés szerint semmi sem a tietek innen — mondta Nóra, miközben elővette a telefonját. — Tegyetek vissza mindent. Azonnal.
— Most tényleg rendőrt hívsz? — lépett közelebb Hajnalka. — A saját családodra?
— Abban a pillanatban megszűntetek család lenni, amikor elkezdtetek meglopni — válaszolta Nóra, és már tárcsázta is a körzeti megbízottat. — Most pedig maradjatok itt.
Balázs elsápadt. Hajnalka kelletlenül letette a dobozt a lépcsőre.
— Csak vicc volt… ugye, Balázs? Nem vittünk el semmit…
— Láttam a csomagtartót — intett Nóra az autó felé, amelynek fedele résnyire nyitva maradt. — Műszaki cikkek, viasz, szerszámok. Feltörtétek a zárat, és kifosztottatok.
Ekkor Tamás bácsi tűnt fel két másik szomszéddal együtt. Szó nélkül a kapuhoz álltak, elzárva az utat.
A rendőrség negyedóra múlva megérkezett. A körzeti megbízott átnézte a házat, Balázs autóját, majd meghallgatta a magyarázkodást.
— Rendben — mondta, miközben elővette a jegyzőkönyvet. — Zárfeltörés, lopás, valamint a távoltartási végzés megszegése. Kérem az iratokat.
Balázs hebegni kezdett, félreértésről beszélt. Hajnalka hirtelen sírva fakadt, és a mellkasához kapott.
— Felment a vérnyomásom… rosszul vagyok!
— Hívjunk mentőt? — kérdezte a rendőr közömbösen.
— Nem kell — törölte meg a szemét Hajnalka. — Mindjárt jobban leszek.
A jegyzőkönyv elkészült. Balázs lehajtott fejjel írta alá. Hajnalka némán bámulta a földet. A sminkje elkenődött, az új kosztüm összegyűrődött, és már nyoma sem volt annak a fenyegető, mindent irányító anyósnak, aki egykor hosszú éveken át uralta Nóra életét.