— Elköltözöm Lillához — törölte meg a száját Balázs, majd a szalvétát odavágta az asztalra. — Terhes.
Nóra a kezében tartotta a serpenyőt, benne a frissen sütött rántottával. Az imént tette elé a reggelit. Mint mindig. Tizenöt éve, megszakítás nélkül.
— Hallottad? Már a harmadik hónapban van. Fiú lesz. Te meg ennyi idő alatt sem tudtál nekem gyereket szülni.
Nóra visszatette a serpenyőt a tűzhelyre. Az ujjai elernyedtek, mintha nem is az övéi lettek volna.
— Pakolj össze, és a hónap végéig költözz ki — mondta Balázs, miközben felkapta a kabátját. — A lakás az enyém. Én hoztam ide a pénzt, te meg mit csináltál? Levest főztél, zoknit mostál. Szóval ürítsd ki, Lillának szüksége lesz rá.
Az ajtó becsapódott. Nóra mozdulatlanul állt a konyha közepén. Odakint varjak rikoltoztak, a rántotta kihűlt a tűzhelyen. Az élete valahol az első és a második korty reggeli kávé között ért véget.
A nőgyógyászati rendelőben a sor egészen a lépcsőig kígyózott. Nóra egy kemény széken ült, a padlót bámulva. Már harmadik napja szédült, reggelente hányingere volt, de mindent az idegeire fogott.
— Kedvesem, nagyon sápadt — szólalt meg mellette egy rövid hajú, értelmes tekintetű nő. — Hozzak egy pohár vizet?
— Köszönöm, mindjárt elmúlik.
— Gabriella Boriszovna vagyok — mondta a nő, miközben zsebkendőt húzott elő a táskájából. — Látom, hogy valami komoly nyomja a lelkét. Ha szeretné, csak leülök ide maga mellé. Néha az is segít.
Nóra maga sem tudta, miért kezdett beszélni. Talán mert idegen volt. Talán mert nem maradt senki, akinek elmondhatta volna. A szavak feltörtek: Balázsról, a meddőség vádjáról, arról, hogy kidobják abból az otthonból, amit a sajátjának hitt.
Gabriella Boriszovna figyelmesen hallgatta, időnként bólintott, majd halkan megszólalt:
— Sok mindent láttam már. És egyet megtanultam: a leghangosabb vádak rendszerint azokra hullanak, akik a legkevésbé hibásak. Meglátja, hamarosan minden a feje tetejére áll.
— Tizenegy hét — mosolygott az orvos Nórára. — Gratulálok.
Nóra nem szólt. Csak a füle zúgott. Tizenegy hét. Ennyi ideje hordta a szíve alatt a gyermekét, miközben Balázs üresnek nevezte. Amíg Lillával tervezgetett, amíg kitette őt az ajtón.
— Gondozásba kell vennünk — jegyzetelt az orvos. — És a legfontosabb: kerülje a stresszt. Nem könnyű terhesség, vigyáznia kell magára.
Nóra vattalábon lépett ki a folyosóra. Gabriella Boriszovna még mindig ott ült a padon.
— Nos? — állt fel elé.
— Terhes vagyok — mondta ki Nóra, és érezte, ahogy benne valami darabokra hullik, majd újra összeáll. — Tizenegy hetes. Ő pedig… meddőnek nevezett, és elment.
Gabriella Boriszovna átkarolta a vállát.
— Gyerünk. Le kell ülnünk, és komolyan beszélnünk kell.
A rendelővel szembeni apró kávézóban Nóra édes teát kortyolt, miközben hallgatta.
— Van egy ügyvéd ismerősöm — írta fel a számot Gabriella Boriszovna egy szalvétára. — Kiváló szakember, és most nagyon fontos, hogy tudatosan és határozottan lépjen tovább.