Nóra először nem értette, mire utalnak, aztán halkan felsóhajtott, és szó nélkül elindult kifelé a szobából. Úgy döntött, inkább a konyhában néz utána Márknak.
– Hé! – fakadt ki Balázs, és fájdalmas arccal a térdéhez kapott. – Ez most komoly volt!
– Viselkedj normálisan. Célozgatás nélkül! – mordult rá Lilla.
– Én csak arra gondoltam, hogy a konyhában mindenféle veszélyes holmi van. Kések például. Te visszajössz, Márk meg sehol… hát feltételeztem valamit.
– Azt, hogy féltékenységből leszúrtam? – kérdezte Lilla féloldalas mosollyal.
– Pontosan erre! – vigyorgott Balázs.
– Mondd csak… tényleg muszáj itt maradnunk? – váltott hirtelen témát Lilla.
– Miért, már unod? – lepődött meg Balázs.
– Igen. Az egész este egy nagy csalódás.
– Elég gyanús lenne, ha most lelépnénk.
– Kit érdekel? – vont vállat Lilla.
– Akkor menjünk el éjfél után.
– Ismered a mondást: ahogy az újévet kezded, olyan lesz az egész éved!
– Ismerem. Soha nem jött be.
Ekkor Nóra tért vissza, kissé elgondolkodva.
– Márknak hirtelen megfájdult a feje. Minden előjel nélkül. Azt mondta, ledől fél órára.
– Ó… – Lilla Balázsra pillantott. – Akkor lehet, hogy tényleg indulnunk kéne. Hadd pihenjen Márk… András nyugodtan.
Nóra csak megvonta a vállát, majd kis szünet után hozzátette:
– Ha nem ismerném Balázst a lehető legjobb oldaláról, most mindenféle őrültség eszembe jutna…
Lilla előbb Balázsra, aztán Nórára nézett. Nóra egyenesen a szemébe nézett, Lilla pedig nem kapta el a tekintetét.
– Balázs tényleg rendes srác. Ha bármi kétséged lenne, teljesen alaptalan – mondta határozottan.
– Ha kételkednék, szerinted vele tölteném a szilvesztert? – vágott vissza Lilla kihívó hangon. – Ne haragudjatok, de mi mégis megyünk.
– De hát… együtt akartuk ünnepelni… – hebegte Nóra zavartan.
– Semmi gond. Ilyesmi előfordul. A férjed rengeteget dolgozik, ráfér a pihenés. Gyere, Balázs!
Odakint Lilla egyetlen mozdulattal letépte a nyakláncát, a kapocs megadta magát, az ékszer pedig a hóba hullott. Balázs a fejét csóválta, majd lehajolt, és felvette.
– Megőrültél? Csak úgy elszórod a pénzt? Ha nem kell, add be egy zálogházba, de kidobni kész ostobaság!
Erre Lilla elsírta magát. Zokogva, szaggatottan beszélt:
– Mit vártál tőlem? Hülye vagyok! Minden miattam romlott el! Az egész este, a szilveszter… nekünk, Nórának… mindent elrontottam! Minek jöttem ide egyáltalán? És te is… gyere már, menjünk!
– Ha így sírsz, lefolyik a sminked – jegyezte meg Balázs csendesebben. – Gyere. Majd elterelem a figyelmed.
A nyakláncot zsebre vágta – majd visszaadja, ha Lilla megnyugszik –, karon fogta, és együtt indultak el az utcán. A hó lassan, megnyugtatóan hullott. Balázs közben azon töprengett, milyen is Márk valójában… gyenge. Nem volt szép dolog idehozni Lillát, de arra végképp nem számított, hogy Márk ennyire kínosan viselkedik.
– Ugye kirúg minket? – szipogta Lilla, miközben megtörölte a szemét. – Ugye?
– Ugyan már, kit érdekel! Itt vagyunk.
Lilla pislogott párat, hogy eltűnjenek a könnyei, és akkor vette észre, hogy egy apró grúz étterem ajtaja előtt állnak.
– Te megőrültél? Szilveszterkor? Ide biztos nem jutunk be!
– Dehogynem. Asztalunk van foglalva.
– Micsoda?! – kerekedett el Lilla szeme.
– Így. Számítottam rá, hogy valami hasonló történik. Csak arra nem, hogy ilyen gyorsan. Na? Ünnepeljük meg az újévet?
– Balázs… Nórának igaza van. Te tényleg jó fej vagy. Nem egyszerű, de alapvetően jó ember.
– Na tessék, most teljesen zavarba hozol! – nevetett Balázs, és kitárta az ajtót. – Gyere be! Melegedjünk fel grúz olivérsalátával meg vörösborral.
– Van olyan, hogy grúz olivérsaláta? – kérdezte Lilla már mosolyogva, miközben beléptek a meghitt, fényekkel teli étterembe.