Lilla idegesen Balázs felé fordult, és suttogva hadarta:
– Figyelj, le kell vennem ezt a nyakláncot. Azonnal. Segítesz kikapcsolni?
– Ugyan már, semmit nem kell levenned – legyintett Balázs.
– De Nórának pontosan ugyanilyen van!
– És akkor mi van? Legalább jó az ízlésetek.
– Ez így katasztrófa lesz… érzem, hogy ebből baj lesz – csúszott ki Lilla száján elhaló hangon.
Balázs nem vitatkozott tovább. Gyors mozdulatokkal segített kibújni a kabátból, lehúzta róla a cipőt, majd a nappaliba kísérte, ahol már megterítve várta őket az asztal.
Alig foglaltak helyet, amikor Nóra jelent meg az ajtóban, kezében egy tál kaviáros szendviccsel.
– A pezsgő a hűtőben van. Úgyis éjfél körül bontjuk fel, nem? Vagy valaki már most szeretné? Ó… – torpant meg hirtelen, és Lilla nyakára tapadt a tekintete.
– Igen… – mosolyodott el Lilla zavartan. – Én is észrevettem.
– Ezt én adtam Lillának – vágott közbe Balázs könnyed hangon. – Néha vannak ilyen véletlenek.
– Tényleg? – szólalt meg Márk az ajtóból, kezében üvegekkel. A hangjában alig észrevehető él bujkált.
– Akkor együtt vettétek? – kérdezte Nóra, miközben közelebb lépett.
Alaposan megnézte a nyakláncot. A két ékszer minden részletében megegyezett.
– Együtt – mondta Balázs habozás nélkül.
– Prágában? Nem is tudtam, hogy te is voltál ott… – csodálkozott el Nóra.
Balázs értetlenül Márkra nézett. Márk grimaszolt, mintha el akarná ijeszteni.
– Csak vicceltem! – csapta fel a kezét. – Nem együtt vettük, külön-külön. Máskor. De igen, Prágában. Természetesen Prágában.
– Hát… jó – zárta le Nóra. – Akkor leülünk végre enni, vagy körbevezessük Lillát?
– Én körbevezetem! – lelkesedett fel Márk, és már meg is ragadta Lilla kezét. – Gyerünk, Lilla, megmutatom neked a… konyhát!
Nóra vállat vont, letette a tálat az asztalra, majd végignézett a terítéken.
– Szerinted minden megvan?
– Tökéletes az asztal, Nóra.
– Mondd csak… tényleg ő a barátnőd?
– Inkább úgy mondanám, hogy udvarlok neki. De még gondolkodik.
– Micsoda kis butus! Te olyan jó fej vagy. Ha nem lennék férjnél… – kacsintott Balázsra.
Nevettek.
A konyhában Márk végre kiengedte a feszültséget. Halkan beszélt, de minden szava remegett az indulattól.
– Teljesen megőrültetek. Ezt nem lehet így csinálni. El kell mennetek. Neked el kell menned! Ez felfoghatatlan! Így tönkre lehet tenni mindent!
– Ki akarsz dobni? – hökkent meg Lilla. – Mondd, mitől rettegsz ennyire? Hazudtál nekem, hogy nem szereted a feleséged, ugye? Hazudtál?
– Nem hazudtam! – felelte Márk, túl gyorsan.
– Akkor miért viselkedsz így? – undorodva nézett rá.
Az érzés váratlanul tört rá. Erős volt és taszító. Egyetlen pillanat alatt elmosta mindazt, amit eddig iránta érzett.
– Lebukhatunk – mondta Márk kétségbeesetten.
– És akkor mi van?
– Így nem lehet! Nem vagyok kész rá! Majd akkor beszélek vele, amikor én akarom! Amikor eljön az ideje!
– Már most is elárulod magad – sóhajtott Lilla. – Menjünk vissza. Ígérem, úgy fogok viselkedni, hogy soha nem jön rá semmire. Egyébként csodálatos ez a konyha!
Az utolsó mondatot szándékosan hangosan, túlzott lelkesedéssel mondta. Márk összerezzent, ösztönösen át akarta ölelni, de Lilla kibújt a karjai közül, és visszaindult a nappaliba. Amikor elhaladt Nóra mellett, barátságosan rámosolygott.
Lilla leült Balázs mellé a kanapéra, egészen közel húzódott hozzá. Balázs azonnal vette a lapot, és átkarolta a vállát.
– Segíthetek valamiben, Nóra? – kérdezte Lilla.
– Nem, igazából már minden kész… csak Márk hol marad?
– Igen, hol marad Márk? – kontrázott Balázs mosolyogva. – Ugye nem egy hosszú utazásra készül?