«Te engedted rá a vírust. Tönkre akartál tenni.» — András vádaskodva kiáltotta

Megindító és igazságtalan, hogy észrevétlen maradt.
Történetek

— …amikor mindent egyedül tartasz kézben, és nincs szükséged senkire — fejezte be András halkan, majd elhallgatott.

Nóra oldalra billentette a fejét, figyelmesen nézett rá.

— És most mit gondol erről?

András nem válaszolt azonnal. Az ablak felé pillantott, mintha ott keresné a szavakat, aztán lassan visszanézett rá.

— Ma már úgy látom, a valódi eredmény nem a hatalomról szól — mondta végül. — Hanem arról, hogy van melletted valaki, aki nem árul el. Aki akkor is marad, amikor egyszerűbb lenne eltűnni.

Nóra elmosolyodott. Nem diadal volt abban a mosolyban, inkább csendes felismerés.

— Maga sokat változott ezek alatt a hónapok alatt — jegyezte meg.

— Lehet — felelte András. — Vagy csak végre elkezdtem tisztábban látni.

Befejezték a vacsorát. Az étterem lassan kiürült, az utcák elcsendesedtek. András elkísérte Nórát hazáig. A ház bejáratánál megálltak, mintha egyikük sem akarná elsőként lezárni az estét.

— Köszönöm — mondta Nóra. — Nem csak ezért az estéért. Mindenért.

— Inkább nekem kellene hálásnak lennem — válaszolta András őszintén.

Nóra bólintott, majd megfordult, és belépett az ajtón. András még sokáig nézett utána. Abban a pillanatban értette meg, hogy valami új kezdődött el. Nem hangosan, nem látványosan, hanem észrevétlenül. Egy emberrel, aki a semmiből lépett elő. Egy pincéből. Egy elfelejtett múltból.

Beült az autóba, de indulás előtt még felnézett az emeleti ablakokra. Az egyikben világított a lámpa — ott, ahol Nóra lakott.

Hosszú idő óta először nem szorította görcs a mellkasát a holnap gondolatára. Nem félt. Tudta, hogy van mellette valaki, aki szavak nélkül segítette ki a sötétségből. Nem ígéretekkel. Nem magyarázatokkal. Csak azzal, hogy rámutatott egy régen elfeledett szerverre, amiről mindenki azt hitte, jelentéktelen.

És Ákos? Egy hónappal később András megtudta, hogy sehol sem kap állást. Az árulás híre gyorsabban terjed, mint bármi más. Aki egyszer elárul másokat, az előbb-utóbb csak üres árnyékká válik. Akkor is, ha továbbra is az utcán jár, emberek között.

Néha a megmenekülés onnan érkezik, ahonnan a legkevésbé számítasz rá. Egy szürke köpenyt viselő nő kezéből. Egy elfeledett szerverből, amit senki sem tartott fontosnak. És egyetlen pillanat alatt képes mindent megváltoztatni.

A cikk folytatása

Sorsfordulók