A szőke nő lerázta a kabátjáról és a hajáról az eső apró cseppjeit, majd beljebb lépett.
— Jó napot, Nóra — szólalt meg Lilla halkan. — Ma szokatlanul nyugodt minden… talán az időjárás miatt.
— Lilla, szeretnék veled beszélni — felelte a tulajdonos röviden.
Az ajtóhoz lépett, és a táblát egy határozott mozdulattal „Zárva” feliratra fordította. Ez sosem ígért semmi jót. Lilla mély levegőt vett, majd leült abba a fotelbe, ahová Nóra intett neki. A nő nem kertelt sokáig.
— Te is látod, hogy az utóbbi időben nem mennek túl fényesen a dolgok — mondta, mire Lilla némán bólintott. — Ahogy tudod, számomra ez az üzlet inkább szenvedély volt, mint valódi megélhetés. Most azonban egy másik városban nyitok egy új fiókot, és egy időre oda költözöm. Egyszerűen nem marad elég időm a könyvesboltra.
A mondatok lassan ülepedtek le a levegőben.
— Akkor… bezárja? — kérdezte végül Lilla, alig hallhatóan.
A válasz még nem hangzott el, de a csend súlya előrevetítette, hogy semmi sem marad már a régiben.