Lilla szinte berobbant az üzletbe, és az első mozdulattal átfordította az ajtón lógó táblát „Nyitva” állásba. A kabátját lendületből a fogasra dobta, majd magára csatolta a kényelmes, zöld színű munkakötényt, amelyet bőr pántok tartottak a helyén. Ebben az órában ritkán tévedt be bárki, így megengedhette magának, hogy komótosan kortyoljon a kávéjából, miközben elmélyült egy regény néhány fejezetében. Odakint ólomszínű felhők úsztak, és időről időre apró eső permetezett az utcára. Az egész nap olyan csendesen csordogált, mintha a város kiürült volna, és a kis könyvesbolt maradt volna az egyetlen élő pont a környéken.
A telefonja halkan felvillant a pulton. „Na, hogy halad a munka?” – írta András. Lilla fáradtan az ég felé forgatta a szemét, majd a készüléket képernyővel lefelé tette vissza. Már megint kezdődik – gondolta. Úgy tűnt, mozgalmas estére számíthat. Ujjai ösztönösen megpörgették az eljegyzési gyűrűt, amelynek köve megcsillant a fényben. Ha András már reggel rossz hangulatban volt, az általában azt jelentette, hogy egész éjjel morogni fog, egészen addig, míg végül el nem nyomja az álom.
A műszak vége felé egy autó lassított le a bolt előtt: a tulajdonos érkezett. A nő ezúttal is elegáns, szigorú szabású kosztümöt viselt, és kesztyűs kezével védte magát az esőtől, miközben sietve belépett az ajtón. Barátságosan köszönt, és Lillára pillantva érdeklődve megszólalt, jelezve, hogy szeretne vele beszélni.