…lenni. Mindkettőnket félrevezetett. A végén azonban megpróbált legalább valamit helyrehozni abból, amit elrontott. Én pedig nem akartam szétzúzni azt a kevés jó szándékot sem, ami még maradt benne.
Sokáig ültek egymás mellett szótlanul. Két asszony, akiket ugyanaz az ember kötött össze hazugsággal és fájdalommal, mégis képesek voltak arra, hogy ne tegyék tönkre egymást végleg.
— Nem kérek bocsánatot — szólalt meg Eszter halkan. — Nem is tudom, lenne‑e hozzá jogom. De szeretném, ha tudnád: soha nem akartam szétrombolni az életedet.
— Tudom — bólintott Lilla. — Ezt nem te tetted. Ő tette meg, amikor mindkettőnkhöz hazugsággal fordult.
Az ősz folyamán Lilla megtudta, hogy Erika eladta a lakását, és egy távoli rokonhoz költözött egy másik városba. Barbara maradt, de többé nem járt azokra a helyekre, ahol összefuthatott volna Lillával. Azt beszélték, munkát keres; a per és az ügyvédi költségek után alig maradt pénze.
Lillában nem volt káröröm. Csak megkönnyebbülés. Ezek az emberek végre kikerültek az életéből, és többé nem mérgezhették azt a mohóságukkal és követelőzésükkel.
Egy októberi napon Márk állított be hozzá egy csokor őszirózsával. Zavartan nyújtotta át, majd megköszörülte a torkát.
— Anyu küldi — mondta. — És… én is szerettem volna megköszönni. Azt, hogy nem vetted el tőlünk az esélyt.
Lilla átvette a virágot, és érezte, hogy valami összeszorul a mellkasában. Nem a fájdalom volt az. Valami egészen más. Talán annak felismerése, hogy még az árulásból és a csalásból is lehet valami tisztát kimenteni.
— Hogy van az édesanyád? — kérdezte.
— Jobban — mosolyodott el Márk. — Az orvosok szerint élni fog.
Lilla kikísérte a kapuig, és még sokáig nézett utána. Aztán visszament a házba, vázába tette az őszirózsákat, és leült az ablak mellé.
Nem tudta, megbocsátott‑e valaha Gergőnek. Azt sem, képes lesz‑e egyszer fájdalom nélkül visszagondolni rá. Egy dolgot azonban biztosan tudott: az életet választotta a bosszú helyett. És ez volt az egyetlen helyes döntés.
Odakint finom, kitartó őszi eső esett. Apró cseppek kopogtak szüntelenül. Lilla figyelte őket, és arra gondolt, hogy néha az árulás nem a legrosszabbat hozza ki az emberből, hanem a legjobbat. Mert csak ilyen helyzetekben derül ki igazán, kik is vagyunk valójában.
És ő megértette. Nem az az ember, aki egy beteg asszonytól és gyerekektől elvenné az élet lehetőségét — még akkor sem, ha a törvény mellette állna.
Ő más.
És ezzel a gondolattal végre nyugalom költözött belé.