A férfi letérdelt a kislány elé, szemmagasságba került vele, és remegő hangon szólalt meg:
— Megvagy… végre megvagy!
Egyetlen mozdulattal felkapta Lillát, szinte magához szorította, aztán szó nélkül elindult kifelé. A folyosón már csak a cipők kopogása hallatszott utánuk. A biztonsági szolgálat vezetője azonban ott maradt, és megvárta, míg becsukódik az ajtó.
— Nóra — kezdte kissé feszülten —, amíg a DNS-vizsgálat zajlott, kénytelenek voltunk alaposabban utánanézni a múltjának. Amikor megérkezett a pozitív eredmény… — elhallgatott egy pillanatra, az addig rezzenéstelen arckifejezése megrepedt. — Nem tudom, milyen felsőbb erők terelgették önt, de mi megtettük, amit lehetett. Röviden: minden tartozását rendeztük, és a munkaviszonyával kapcsolatos döntést is felülvizsgáltuk. Nemcsak az önét, hanem a kollégáiét is. Zoltán Románovich intézkedéseit megalapozatlannak minősítettük.
— Az az ember egy tapló! — csúszott ki Nórából.
— Pontosan ezért — bólintott a férfi — a felmondása már folyamatban van. Sőt, szeretnénk felajánlani az ön számára az ő pozícióját.
Nóra felvonta a szemöldökét.
— Megenged egy kérdést?
— Tessék?
— Én rúghatom ki? Úgy értem… én közölhetem vele, és én kísérhetem ki az ajtón?
A férfi elmosolyodott.
— Csak ha különösen kíméletlen stílusban teszi.
— Ne aggódjon — vigyorodott el Nóra. — Abban jó vagyok.
— Ezt mi is így gondoljuk — szólalt meg Gábor, aki eddig csendben figyelt. — Egyébként most is adatgyűjtés zajlik. Gondolja, véletlenül tudunk a hátáról?
Nóra fülig vörösödött.
Erika lakcímét végül Lillától tudta meg, miközben még a nagybácsi válaszára vártak. Nóra nem elégedett meg ennyivel: alaposan körbejárta a dolgot, fejben már térképet rajzolt, időpontokat és útvonalakat jegyzett meg. Szeretett felkészülni.
— Nóra! Nóra! Nóra! — Lilla szinte átszáguldott a közös munkatérben.
— Lillácska! — Nóra leguggolt, és szorosan átölelte. — Mesélj, hogy vagy?
— Szuperül! — visította a kislány, majd halkan hozzátette: — Képzeld, most már mindig van ennivaló. És babáim is! Meg egy kis házam! Eljössz hozzám játszani?
— Ha a nagybácsid is rábólint, akkor igen — válaszolta Nóra kissé hangosabban, hogy Gábor is hallja.
— Jó napot, Nóra — köszönt Gábor hivatalos hangon. — Amíg András átveszi az ügyeit és visszatér az aktív irányításba, gondoltuk, benézünk.
— Köszönöm — mosolygott Nóra. — Az elmúlt két hétben nagyon hiányzott Lilla.
— A jelentések szerint mással sem unatkozott — jegyezte meg Gábor. — Beszélhetnénk valahol nyugodtan? Mondjuk… az új irodájában?
— Ne is próbálkozzon, nem veszem vissza! — ordította Zoltán, amikor Nóra belépett.
— Eszem ágában sem volt könyörögni — vont vállat Nóra. — Csak nosztalgiázni jöttem. Meg átrendezni.
— Mégis mit?
— A szekrények mennek a kukába, kell egy normális íróasztal, a fotelből pedig ki kéne lapátolni a szemetet — sorolta, miközben már nyitogatta is a szekrényajtókat, és a padlóra dobálta a holmikat.
Ruhák, poros díjak, serlegek, bontatlan italosüvegek kerültek elő.
— Teljesen elment az eszed? — röhögött fel Zoltán. — A munkanélküliség megtette a hatását?
— Maga biztos benne, hogy nem magáról beszél? — kérdezett vissza Nóra, leült az asztal szélére, és félresöpörte a régi írószerkészletet.
— Mit képzelsz, te kis senki? Hívom a biztonságiakat! — bömbölte.
— Hajrá — bólintott Nóra. — Legalább kivisznek… a nyakkendőjével együtt.
— Megöllek! — ordította, és felé hajította a nehéz hamutartót.
Nóra éppen csak el tudott ugrani, majd inkább az ajtó felé hátrált.
— Támadás! — jelentette ki színpadiasan. — Gyakran dobálózik nőkkel? Vagy ez csak különleges alkalmakra van? Ostort nem használ? A cirkuszból jött, vagy csak a pingvinek nevelték?
Zoltán vörös fejjel rontott utána, de az ajtón túl már Gábor és András emberei várták. Mosolyogtak. A kamerák mindent rögzítettek.
Amikor Zoltán felfogta, hogy mostantól ő az állás nélküli, összeomlott. Sírt, könyörgött. Az igazi csapás azonban akkor érte, amikor megtudta: a helyét Nóra veszi át.
— Még nem költöztem be — vallotta be Nóra később, kissé zavarban. — Inkább a közös térben dolgozom.
— Érthető — vigyorgott Gábor. — Teljes felújítást rendelek el. Még a levegőt is kicseréltetjük.
— Beszélnünk kell — tette hozzá komolyabban.
— A tárgyaló megfelel?
Miután Lillát lefoglalták Nóra számítógépével — Márk már telepítette a játékokat —, kettesben maradtak.
— Fáj még a háta? — kérdezte Gábor.
— Ööö…
— Ne higgye, hogy nem tudunk róla, merre járt.
— Két hete eltelt, és mégsem történt semmi — csattant fel Nóra. — Ott gyerekek vannak!
— Tudjuk. De nincs bizonyíték. Csak a szavai.
— És Lilla?
— Még nem áll készen. Rémálmai vannak. Ha most kényszerítenénk, bezárkózna.
— Nem várhatunk örökké — tiltakozott Nóra.
— András figyeli az ügyet — mondta Gábor. — De közben romokat takarít el a cégnél.
Nóra hallgatott. A gondolatai már Erika lakása körül jártak, a környéken, az ablakokon, a fákon — mindenen, amit hamarosan alaposabban is szemügyre akart venni.