– Rendben. De akkor a magam módján csinálom. Tiltások nélkül. Megegyeztünk?
– Megegyeztünk – bólintott Botond Fazekas, anélkül hogy felnézett volna.
Henrietta Szalai még aznap visszajött. Amikor Kornél Papp meglátta őt az ajtóban, egyszerre tört el benne valami: gyerekesen zokogni kezdett. Henrietta azonnal odalépett, átölelte, finoman simította a haját, míg a sírás lassan elcsendesedett. Botond a folyosón maradt, nem volt bátorsága belépni, csak hallgatta őket.
Attól a naptól kezdve nem ellenőrzött többé semmit. Henrietta minden reggel megjelent, zenét tett fel, beszélgetett Kornéllal, együtt nevetett vele. Botond a konyhában ült, és a nevetést hallgatva egyre világosabbá vált számára, hogy három éven át rossz irányba ment. Megpróbálta megvásárolni a fia egészségét, miközben elvette tőle azt, ami a legfontosabb: az életet magát.
Egy hét elteltével csökkentette a munkaidejét, hamarabb járt haza. Kevesebb sofőrt alkalmazott a telepen, nem hajszolta tovább a plusz megrendeléseket. A bevétel apadt, de cserébe látta, ahogy Kornél újra kinyílik. Beszélt, viccelődött, néha még vitatkozott is.
Egy este hárman ültek az asztalnál. Vacsoráztak, Henrietta a gyerekkoráról mesélt, Kornél pedig feszült figyelemmel hallgatta. Botond rájuk nézett, és hirtelen felismerte: ez már családra emlékeztet. Igazira.
– Henrietta, kérhetek tőled valamit? – tette le a villát.
– Persze.
– Szeretnék egy játszóteret. A parkban. Olyan gyerekeknek, mint Kornél. Hogy kint lehessenek, találkozhassanak másokkal. Segítenél?
Henrietta meglepetten nézett rá.
– Komolyan gondolod?
– Igen – felelte határozottan. – Három évig csak a gyógyításon járt az eszem. Pedig élni kellett volna segítenem. Te mutattad meg.
Kornél nagyra nyílt szemmel nézett az apjára.
– Apa, tényleg? Lesznek ott más gyerekek is?
– Tényleg, fiam. Megígérem.
Két hónappal később elkészült a játszótér. Botond kivitelezőket keresett, és minden félretett pénzét beletette. Széles sétányok, rámpák, sima burkolat, eső elleni fedés, padok a szülőknek.
A megnyitó napján hárman érkeztek. Kornél a székében ülve ámulattal nézett körbe, mintha most látná először a világot. Több, hozzá hasonló gyerek volt ott kerekesszékben, mellettük szülők és kísérők.
Henrietta odalépett egy nőhöz, beszédbe elegyedett vele, majd Kornél felé intett. Az asszony bólintott, és közelebb tolta a kislányát.
– Apa, nézd! – Kornél izgatottan megrántotta Botond ujját, és előre mutatott.