Már az esküvő előtt Balázzsal közösen kerestünk egy lakást, ahol addig élhetünk, amíg össze nem gyűlik a pénzünk a saját otthonra. Olyan helyet szerettünk volna, ami közel van a belvároshoz, mégis nyugodt, csendes környéken fekszik. Végül Balázs édesanyja, Melinda Boriszovna állt elő egy szerinte ideális megoldással.
Ő talált rá arra a lakásra, amely pontosan abban a városrészben volt, ahol ő maga is lakott. Kezdetben kifejezetten örültem ennek a lehetőségnek. Úgy gondoltam, a férjemnek lassan el kell szakadnia az anyjától, és ha nincs túl messze tőlünk, az átmenet talán kevésbé lesz nehéz számára.
Csak az esküvő után döbbentem rá, mennyire rossz döntés volt, hogy Melinda Boriszovna ennyire közel él hozzánk. Az anyósom állandóan átjárt, gyakran órákig nálunk maradt, és ez idővel egyre inkább feszélyezni kezdett.
A legnagyobb gond az volt, hogy folyton kritizált. Szinte semmi sem felelt meg neki.
– Te egyáltalán el szoktál mosogatni? Nekem úgy tűnik, mindig ott áll a koszos edény. Csak akkor mozdulsz, ha külön szólok – jegyezte meg rosszallóan.
– Anya, Nóra elvégzi a mosogatást – vette védelmébe Balázs. – Ne túlozz.
– A kádat sem ártana rendesen kitakarítani – folytatta rendületlenül.
– Azokat a foltokat már semmilyen szerrel nem lehet eltüntetni – válaszoltam halkan, és ezzel a feszültség csak tovább sűrűsödött köztünk.