A buszmegálló hideg padján kuporogva, csuromvizes ruhában és végletekig kimerülten Nóra újra imádkozott. A zápor függönye mögött egyszer csak fényszórók hasították ketté az éjszakát. Egy autó lassított, majd megállt előtte. Az ablak leereszkedett, és egy idős asszony hajolt ki rajta. Sötét ruhát viselt, megjelenése alapján apáca lehetett.
— Gyermekem, szükséged van segítségre? — kérdezte gyengéden. — Gyere be, a kicsik megfáznak odakint.
Nóra pislogott, mintha álmodna, mégsem habozott. A kabátjába bugyolálta Lillát és Esztert, majd beszállt. Az asszony a közeli kolostorhoz vitte őket. Ott meleg ágy, forró étel és figyelmes gondoskodás várta. Nóra rövid időn belül tanítani kezdett az egyházi iskolában, éjszakánként pedig egy kávézóban vállalt műszakokat. Lépésről lépésre félretett annyit, hogy egy apró lakást bérelhessen.
Két év elteltével megnyitotta saját helyét, a The Twin Bean nevű kávézót, amely meglepően gyorsan sikeressé vált. Mire a lányok betöltötték az ötöt, már két további üzletet is működtetett. Vett egy barátságos házat, és olyan gyerekkort teremtett Lillának és Eszternek, amilyet mindig is megérdemeltek. Márk nélkül.
Közben Márk világa darabokra hullott. Elhibázott döntések, vakmerő befektetések és rosszul megválasztott társak adósságba taszították. Sorra fordultak el tőle az emberek. Ekkor jutott eszébe Nóra. Hallott róla — a fellendülő kávézókról, a gyönyörű ikrekről, az új életről. Lenelte a büszkeségét, és egy enyhe tavaszi reggelen megjelent a háza előtt. Nóra ajtót nyitott, és ledermedt.
— Márk?
— Nóra… kérlek — kezdte halkan.