Nóra abban bízott, hogy idővel mégis megérik benne az öröm gondolata, és egyszer majd büszkén tekint magára apaként. Ez a remény azonban szertefoszlott a következő vizsgálaton.
Az ultrahang után az orvos derűsen közölte a hírt: ikreket vár.
Márk arca rezzenéstelen maradt. Egy pillanatig sem osztozott a mosolyban. — Megmondtam, hogy egy gyerek bőven elég. Nem vicceltem — vetette oda halkan, majd szó nélkül faképnél hagyta őket a kórházi folyosón.
Attól a naptól kezdve mintha eltűnt volna. Teljesen a munkába menekült, kerülte a terhességgel kapcsolatos beszélgetéseket, és mire Nóra a szülésre készült, a férje már idegenként élt mellette.
Amikor Nóra két egészséges, gyönyörű kislánnyal tért haza a kórházból, Márk nem várta őket. Helyette sofőrt és egy házvezetőnőt küldött, mintha mindez csupán egy kényelmetlen logisztikai feladat lenne.
Aznap este kimondta, amit addig csak sejtetni engedett. Hideg hangon közölte az ultimátumot: maradhat, de csak egy gyermekkel. A másikat el kell adni örökbe. Ha ezt nem fogadja el, menjen el mindkettővel.
Nóra először nevetett, azt hitte, a kimerültség szülte kegyetlen tréfát hall. Ám amikor Márk bevitte a bőröndjét a nappaliba, és letette elé, világossá vált számára, hogy nincs szó félreértésről.
— Nem fogom az időmet és a pénzemet két gyerekre pazarolni — jelentette ki Márk. — Egy még belefér. Kettő már teher.
Nóra szíve belesajdult. Könnyeit visszatartva suttogta: ezek a te lányaid. De a válasz már rég ott volt előtte. Márk számára a vagyon mindig előrébb való volt a családnál.
Így Nóra döntött. Az esőbe lépett ki a két újszülöttel, Lillával és Eszterrel a karján, és maga mögött hagyta mindazt, ami addig az életét jelentette. Most egy ismeretlen, bizonytalan jövő felé indult el.