Elhatározta, hogy helyrehozza mindazt, amit elrontott. Levente nem érdemli meg, hogy félrevezesse vagy hazugságban éljen mellette.
Felhívta Kingát, és elmondta neki a döntését. A nővére azonban nem lelkesedett.
— Ezzel nemcsak a saját életedet boríthatod fel, hanem Leventéét is — figyelmeztette óvatosan. — Gondolkodj még egy kicsit. Az érzések változnak, elmúlnak. Ne kapkodj, ne dönts indulatból. Várj, adj időt magadnak…
Néhány nappal később Levente hazatért az üzleti útjáról. Virágcsokorral a kezében, ragyogó mosollyal lépett be, és szó nélkül átnyújtotta neki.
— Borzasztóan hiányoztál — mondta. — Elegem van már ezekből az utazásokból, néha komolyan elgondolkodom, hogy munkahelyet váltok.
Nóra csak mosolygott, hallgatott, és átvette a virágokat.
„Mindig képes meglepni a legváratlanabb pillanatban” — futott át rajta. — „Ez az, ami újra és újra levesz a lábamról.”
Levente közben mesélni kezdett:
— Marcelllel együtt jöttünk haza, és egyszer csak beugrott egy kávézóba. Azt mondta, nem siet haza, feszültség van náluk, húzza az időt. Meglepődtem rajta. Tudod, ilyenkor mindig rájövök, mennyire szerencsés vagyok veled. Nekem mindig jó hazajönni, és soha nem akarok elmenekülni otthonról.
Nóra hirtelen kérdezett rá arra, ami régóta motoszkált benne:
— Mondd, Kir… találkoztál valaha olyan nővel, akiről azt érezted, hogy akár a másik feled is lehetne?
Levente előbb nevetett, majd elkomolyodott.
— Előfordult már — ismerte be. — Tudom, ha közelebb engedem, akár lehetett volna belőle valami.
— És mit tettél ilyenkor? — kérdezte halkan.
— Mindig felteszem magamnak a kérdést: kivel szeretnék lenni abban a pillanatban. A válasz mindig ugyanaz. Veled. Csak veled akarok élni.
Nóra összezavarodva ült mellette, a gondolatai egymásba gabalyodtak.
„A világ legjobb férje az enyém” — ismerte be magának. — „Szeret, és mellette boldogabb vagyok, mint valaha. Hogy lehettem ilyen vak?”
Végül úgy döntött, tiszta lapot teremt Benedekkel. Őszintén, kertelés nélkül mondta ki:
— Ami köztünk történt, félreértés volt. Nem több.
Benedek vállat vont. Még néhányszor próbálta kávéra hívni, de Nóra egyre inkább azt érezte, hogy a férfi idegesíti. Aztán egyszer csak eltűntek az asztaláról a kávék és az apró sütemények is.
Melinda kárörvendő félmosollyal jegyezte meg:
— Úgy látszik, Benedek elvesztette az érdeklődését. Nem hoz többé nasit. Kíváncsi vagyok, a következő kiszemeltje is ilyen ellenálló lesz-e.
— Következő? — lepődött meg Nóra. — Már van más?
— Ugyan, Benedek szíve hatalmas, mindenki belefér — nevetett Melinda. — Általában eléri, amit akar, most viszont falba ütközött.
Nóra is nevetett, de érezte, mennyire hamis. Belül marcangolta a felismerés.
„Egyetlen végzetes lépés hiányzott ahhoz, hogy romba döntsek mindent” — gondolta keserűen. — „Szenvedtem miatta, miközben számára csak egy újabb játék voltam.”
Egy évvel később Nóra fiút szült, és a boldogsága minden korábbinál teljesebb lett. Szerető férj állt mellette, és ott volt a kisfia is, aki értelmet adott minden napnak. Szívből hálás volt Kingának is, amiért akkor megpróbálta visszatartani attól az egyetlen rossz döntéstől, amely örökre megváltoztathatta volna az életét.