— Nóra, holnap három napra elutazom kiküldetésbe, a szokásos menetrend szerint — mondta Levente nyugodtan. — Ne unatkozz nélkülem, hamar elszáll ez a pár nap.
Levente munkájával együtt jártak a rendszeres utak a közeli városba, viszont a fizetése ezt bőven ellensúlyozta, ezért egyikük sem neheztelt emiatt. Nóra sem érezte tehernek a távolléteket. A köztük lévő bizalom megingathatatlan volt, teljes bizonyossággal hittek egymásban. Három év házasság után mindketten úgy látták, jól döntöttek annak idején. Nóra sokszor gondolta úgy, hogy ők ketten egy egységet alkotnak, s egyre gyakrabban foglalkoztatta a gyermekvállalás gondolata is.
— Levente, pont holnapra kaptunk meghívást az igazgatónőnk születésnapi ünnepségére — szólalt meg kissé feszülten. — Nem hagyhatom ki, félreértené, és mégiscsak együtt dolgozunk.
— Akkor menj el nyugodtan egyedül — válaszolta a férje vállat vonva. — Úgyis tele lesz a hely a kollégáiddal.
— Úgy tűnik, nem marad más választásom — bólintott Nóra. — Kár érte, jó lett volna együtt mulatni egy kicsit.
A munkahelyen napok óta mindenki az ünneplésről beszélt. Amikor Nóra a kávégépnél állt, Benedek rendre felbukkant mellette, mintha puszta véletlen lenne. Eleinte fel sem tűnt neki ez az ismétlődés.
— Képzeld, Levente holnap elutazik, így egyedül kell mennem az évfordulós bulira — jegyezte meg könnyedén.
— Egyedül biztos nem maradsz, én is ott leszek — vágta rá Benedek vidáman. — Gondoskodom róla, hogy jól érezd magad.
Az esti vacsorán Nórát meglepte, mennyire magabiztosan táncol Benedek, mennyire figyelmes, és milyen könnyedén teremt kapcsolatot másokkal. Nemcsak felszabadultan szórakozott mellette, hanem olyan emberekkel is megismerkedett, akik később még fontosak lehetnek számára. A bankett végén Benedek új ötlettel állt elő:
— Menjünk tovább egy éjszakai kávézóba, még ne érjen véget az este.
Nóra gondolkodás nélkül rábólintott. Hosszú órákon át beszélgettek, és szinte észre sem vették, hogy közeledik a hajnal.
Otthon az ágyba zuhant, de az álom sokáig elkerülte. Különös, zavarba ejtő gondolatok motoszkáltak benne.
„Ha nem lennék férjnél, könnyen azt hihetném, hogy Benedek az ideális társ” — futott át az agyán. — „Mellette minden olyan egyszerű és nyugodt.”
Ekkor megszólalt a telefon.
— Nórácska, még ébren vagy? — hallotta Benedek hangját.
— Igen… történt valami?
— Semmi különös. Csak hiányzott a hangod. És szerettem volna elmondani, mennyire jó volt veled lenni. Most éreztem először, hogy igazán megismertelek.
Miután letette a telefont, Nóra elmosolyodott, és az álom végül észrevétlenül elnyomta.
A következő pillanatban újabb csörgésre ébredt. Az óra tízet mutatott, szabadnap volt.
— Ugye nem zavartalak fel? — kérdezte Levente kissé aggódva. — Soha nem szoktál ilyen sokáig aludni. Milyen volt az ünnepség? Nem unatkoztál?
— Jól telt, nem panaszkodom — felelte. — Benedek igazán feldobta az estét.
— Ó, Benedek nagy dumás, ezt jól tudom — nevetett Levente, hiszen még az egyetemről ismerték egymást. — Örülök, hogy kikapcsolódtál. Nálam most nagy a hajtás, de hamar rendbe teszem a dolgokat, és indulok haza, addig is vigyázz magadra.