– Mi az oka a házasság felbontásának? – a hivatalnoknő már előre készült a szokásos válaszra, hogy „nem illettünk össze”. András azonban váratlanul előhúzott egy üveg pezsgőt, és még rá is gyújtott.
– Maga mit képzel?!
– Halkabban, kérem! Életemben először válok, ezt illik megünnepelni.
A dugó nagyot durrant. Lilla, aki papíron még mindig a felesége volt, ideges nevetésben tört ki.
Bírság végül nem lett, ebben szerencséjük volt.
Viszont kaptak egy alapos eligazítást: két közös gyerekük van, ezért kapnak gondolkodási időt. Ha nem változik a döntésük, visszajöhetnek – pezsgő nélkül.
Hazafelé indultak. Hová máshová mentek volna? A fejekben már ott volt a „válás” és a visszavett leánykori név, de az útlevélben még közös bélyegző, közös lakcím. És ami a legfontosabb: nyolc év közös életének eredménye, Márk és Nóra. Abban egyeztek meg, hogy egyelőre nem borítják fel a gyerekek világát, nem mondják el, hogy anya és apa hamarosan külön utakon járnak.
Ettől kezdve kínos helyzetek sora következett. András átköltözött aludni a nappaliba. A lányuk rögtön kérdezett:
– Apa, miért itt fekszel?
– Megfáztam, nem akarom anyát megfertőzni.
A kislány már szaladt is Lillához:
– Főzzünk apának málnateát! A nagyi szerint százszor jobb, mint a gyógyszer.
Lilla segített elkészíteni, majd igyekezett feltűnés nélkül félrehúzódni, miközben figyelte, mi történik tovább a lakás csendjében.