Elmagyarázni, hogy ebben az otthonban nem alkalmazottként vagy jelen, nem céltáblaként a megjegyzésekhez, és nem közszemlére tett témaként. A feleséged vagyok, és kijár nekem az emberi tisztelet.
Két hét telt el ezután. Gábor valóban leült a rokonaival beszélni – hosszan, feszülten, emelt hanggal, sértődésekkel tarkítva. Melinda duzzogott, Hajnalka néni felháborodottan tiltakozott, Zoltán pedig „elkényeztetett dísztárgynak” nevezte Nórát. Gábor azonban most először nem próbálta elsimítani az ellentéteket, nem keresett középutat mindenáron. Világos feltételeket szabott: vagy elfogadják és tisztelik a feleségét, vagy megszűnik mindenféle kapcsolattartás.
A következő ünnepet már Melindáéknál tartották. Gábor egyedül ment el. Nóra meglepő megkönnyebbülést érzett: végre nem kényszerítették arra, hogy olyan családi szertartásokban vegyen részt, ahol mindig idegennek számított.
Egy hónappal később Melinda telefonált. A hangja szokatlanul halk volt, szinte bizonytalan:
— Nórácska… beugorhatnék? Csak beszélgetni egy kicsit.
Amikor a férje nővére ott ült a konyhában, és zavartan forgatta a teáscsészét, Nóra rögtön észrevette a változást. Nem pásztázta végig kritikus pillantással a lakást, nem tett megjegyzéseket, és nem osztogatott tanácsokat.
— Szeretnék bocsánatot kérni — szólalt meg végül Melinda. — Gábor elmagyarázta… Nem gondoltam, hogy ez így csapódik le benned… hogy ennyire…
— Melinda — szakította félbe Nóra nyugodtan —, nem az a lényeg, hogyan élem meg. Hanem az, hogyan bánunk egymással.
A nő lassan bólintott.
— Lehetne… lehetne, hogy néha átjöjjek? Csak vendégségbe. Normálisan.
Nóra elmosolyodott — először őszintén, mióta a férje rokonaival kapcsolatba került:
— Persze. Szívesen.
Ettől kezdve a családi összejövetelek más hangulatot kaptak. Nem azért, mert Nóra győztesként került ki egy harcból, hanem mert megtanulta meghúzni a határait. Gábor rokonai többé nem vették természetesnek a jelenlétét, és nem engedtek meg maguknak tapintatlan megjegyzéseket. Hajnalka néni ugyan továbbra is kritikus maradt, de a véleményét már megtartotta magának. Zoltán nem sorolta a ház hibáit. Melinda pedig egy idő után recepteket kezdett kérni.
Nóra rájött egy egyszerű igazságra: a tiszteletet nem lehet engedelmességgel kiérdemelni. Azt csak követelni lehet. És amikor végre kiállt magáért, kiderült, hogy az emberek képesek tisztességesen viselkedni — korábban csak senki nem várta el tőlük.
Gábor is megváltozott. Nem simította el többé a feszültségeket a felesége rovására, és nem kérte tőle, hogy „értse meg és engedje el”. Megtanulta felismerni a különbséget a valódi családi béke és a kényszerű tűrés között. A kapcsolatuk ennek köszönhetően megerősödött: eltűnt a kimondatlan neheztelés, helyét őszinteség és kölcsönös támogatás vette át.
Az a bizonyos ünnep, amikor Nóra végre kimondta, hogy elég volt, nem lezárása lett a családi történetnek, hanem egy új kezdet. Olyan alapokra épült, ahol a tisztelet nem kivétel, hanem alapelv. És ez minden korábbinál jobb lett.