Az évek múlásával lassan eljutottak oda, hogy bizonyos eredményeket is fel tudtak mutatni maguk mögött. A munka végre kezdett meghozni valamiféle anyagi biztonságot, a fizetésük is érzékelhetően javult. Nóra ekkorra már betöltötte a hetedik életévét, amikor Hajnalka újra áldott állapotba került. Az orvos egyértelműen kijelentette, hogy fiút vár, és ez az öröm szinte szárnyakat adott nekik. Már előre kiválasztották a nevet is: Levente, becézve csak Levikének hívták volna, és minden gondolatuk a jövő körül forgott.
A boldogság azonban nem tartott sokáig. A várandósság késői szakaszában tragédia történt: Hajnalka elvetélt, a kisfiút nem tudták megmenteni. Az orvosok rideg szavai örökre beleégtek az emlékeibe: közölték vele, hogy több gyermekük már nem születhet. Hajnalka ekkor elhallgatott egy pillanatra, mintha a múlt képei újra rázúdultak volna, majd halkabb, de határozott hangon folytatta.
Amikor Nóra nagykorú lett, beleszeretett egy fiúba. A fiatalember motoros volt, motorkerékpárok javításából élt, és bár sokan próbálták lebeszélni Nórát, minden igyekezet hiábavalónak bizonyult. Nem volt rossz ember, és végül összeházasodtak. Megszületett a kislányuk, Lilla, és Hajnalka mindössze harminchét évesen nagymama lett, amit egyszerre érzett csodának és sorsszerű fordulatnak.
Egy alkalommal a fiatalok rábeszélték őket, hogy engedjék el őket pár napra barátokhoz. Az út azonban végzetesnek bizonyult: motorbalesetet szenvedtek, és nem élték túl. Az alig egyéves Lilla náluk maradt, ő lett az egyetlen, aki Nórából megmaradt számukra. Hajnalka mélyet sóhajtott. Látszott rajta, hogy hiába gondolta át százszor is mindezt, minden anya önmagát hibáztatja, ha elveszíti a gyermekét.
Ezután Eszterre nézett, és tovább mesélt. Lilla sokáig anyának és apának szólította őket, és amikor már elég nagy volt, megmutatták neki az igazi szülei fényképeit. Elmagyarázták, hogy most az égben vannak, és onnan vigyáznak rá. A kislány mindezt meglepő nyugalommal fogadta, továbbra is úgy ragaszkodott hozzájuk, mintha vér szerinti szülei lennének. Néha az égre mutatott, mosolyogva állította, hogy Nóra és Gábor onnan figyelik őt.
Később Lilla is váratlanul beleszeretett – náluk valahogy mindenki túl korán kötődött. Ráadásul nem egy vele egykorú fiúhoz, hanem a főiskola egyik tanárához. A férfi nős volt, megijedt a botránytól, felmondott, majd gyáván eltűnt az életükből. Így történt, hogy tizenkét évvel ezelőtt egy újabb kislány érkezett hozzájuk: Dóra. Lilla ekkor még maga is nagyon fiatal volt, messze nem állt készen az önálló életre.
Dóra Hajnalka számára anyukának szólítja, bár pontosan tudja, hogy az édesanyja valójában Lilla. Mégis együtt élnek, és hálásak ezért az összetartozásért, mintha a sors ezzel próbálta volna enyhíteni mindazt a veszteséget, amit korábban el kellett viselniük. Hajnalka halvány mosollyal pillantott Eszterre.
– És Lilla végül férjhez ment? – kérdezte Eszter, nem bírva magában tartani a kíváncsiságát.
– Igen, két éve – felelte Hajnalka. – Dóra velünk maradt, de gyakran meglátogatja Lillát és Márkot, és rajong a kisöccséért, Benedekért.
Így az ő családjukban is megjelent még két férfi, aminek Zoltán kimondhatatlanul örült. Az idő közben elszállt, Eszter pedig lefeküdt a saját ágyára. A történet után furcsa béke költözött a szívébe, valami csendes megnyugvás. Elalvás előtt Nórára és Gáborra gondolt, majd Lillára és Dórára, és eszébe jutott Márk és Benedek is, miközben hagyta, hogy ezek a gondolatok lassan álomba ringassák.