Eszter egyedül indult haza a szabadságáról. A férjével történt heves vita után Levente már egy héttel korábban elutazott, ő pedig most vonattal tartott egyenesen a szüleihez. Ez a konfliktus most más volt, mint a korábbiak: mélyebb, fájóbb, és Eszter úgy érezte, nem maradhat tovább ugyanabban a levegőben, ahol minden a veszekedésükre emlékeztette.
A legnyugtalanítóbb mégsem az volt, hogy Levente szó nélkül faképnél hagyta a szállodában, hanem az a furcsa felismerés, amely az elutazása után érte. Mintha a teste hirtelen jelezni kezdett volna, hogy valami rendkívüli történik vele. Egy gondolat villant át rajta, amelytől egyszerre lett rémült és izgatott: talán gyermeket vár. Teljesen váratlanul, minden előjel nélkül.
Pedig alig egy éve még mennyit beszéltek erről. Akkor közös álmuk volt a családalapítás. Most viszont Levente eltűnt az életéből, és Eszter tanácstalanul állt a helyzet előtt. Amikor megvette a tesztet, és az eredmény egyértelmű lett, többé nem áltathatta magát. Az apja biztosan azt mondaná: megmondtam előre, nem kellett volna hozzámenni.
A fülkében rajta kívül egy idősebb házaspár utazott. A negyedik hely üresen maradt, valószínűleg Levente visszaváltotta a jegyét, és senki nem vette meg utána. Esztert újra elöntötte a szomorúság, ahogy erre gondolt. Milyen gyorsan fajult el minden – egy szó, aztán még egy, és máris ott álltak a romok között. Az utóbbi időben szinte állandóak voltak a viták, apróságok miatt is, Levente pedig mindig a munkahelyi gondokra hivatkozott. Lehet, hogy az apjának mégis igaza volt?
Az utastársak nagy csomagokkal érkeztek, Eszter pedig felajánlotta, hogy az egyiket betehetik az ő ülése alá. A férfi hálás pillantást vetett rá, majd mosolyogva megszólalt: a lányaik várják őket, ráadásul nem egyedül, lesz, aki segít a cipekedésben. A feleségére nézett, és mindketten meleg, összeszokott mosollyal reagáltak. Nem sokkal később a férfi felmászott a felső ágyra, és hamar elaludt.
Eszter észrevette, hogy Zoltán még idősebb korában is jó formában van, sportos alkatú, és a felesége, Hajnalka is csinos asszony benyomását keltette. Irigylésre méltó páros voltak, látszott rajtuk az összhang. Eszterben viszont az az érzés motoszkált, hogy az ő élete valahogy mindig félrecsúszik.
A jegyvizsgáló érkezése törte meg a csendet, teát, kávét, süteményt kínálva. Eszter és Hajnalka szinte egyszerre kértek citromos teát, amin mindketten elmosolyodtak. Eszter lassan kortyolta a forró italt cukorral, közben az elsuhanó házakat, sorompókat, majd a végtelen mezőket figyelte az ablakon át.
Hajnalka hangja zökkentette ki a merengésből, amikor szendvicset nyújtott felé. Elmondta, hogy reggel csomagot kaptak a szállodában, és Eszternek most jól jönne egy kis erőgyűjtés. Aztán finoman a gyűrűre pillantott Eszter kezén, és rákérdezett, tud-e már erről a férje. Eszter meglepetten kérdezte vissza, honnan jött ez a gondolat.
Hajnalka csak biztatta, hogy egyen nyugodtan, majd érdeklődött a neve felől. Amikor meghallotta, elérzékenyült, és megjegyezte, milyen fiatal még. Mesélt a saját lányairól is, a tekintetében egy pillanatra árnyék suhant át, amit gyors mosollyal igyekezett eltüntetni. Bemutatkozott, elmondta, hogy Hajnalka a neve, és mindig örül, ha jó emberek sodródnak mellé az úton; Zoltán rendszerint végigalussza az utazást, ő viszont szeret beszélgetni, mert minden emberi találkozás egy-egy külön történet kezdete. A végén még azt is megemlítette, hogy írónő, és Eszter ekkor még nem sejtette, milyen irányt vesz hamarosan a beszélgetésük.